PRANTÉ

Mindig is szerettem nézegetni a pókokat a kertben. A legtöbbnek gyönyörű a mintázata. Ez csak néhány azok közül, akik nálunk laknak, főleg apróbbak vannak sokan, akik túl gyorsak ahhoz, hogy csak úgy lefotózzam őket. Pályanehezítésnek egy közepesen szeles napon mentem ki “vadászni” – ezúttal tripoddal felszerelkezve. Egyik kedvencem az első, amin az a puha, meleg-barna pók csücsül a kuckójában. Olyan, mint egy morcos nagybácsi. Aztán ott van az a kannibál pók, a nagy pók megeszi a kispókot – ezen meglepődtem, de csak mert még nem láttam ilyet. Persze mindent megesznek, ami beleakad a hálójukba, de hogy akadhatott bele egy pók? A kicsi zöldet nagyon veszélyesnek érzem. Nagyon szép és kecses és gyors, de valamiért tartok tőle. Ha lehet, inkább ne másszon rám. Mondjuk a többi se, ha lehet. Ezt a másik kuckóst is szeretem, ezt a sárgát, legalul. Ő nagyon veszélyesnek mutatja magát, de hogy tényleg az-e, nem tudom. Valójában egyikről se tudok semmit, csak azt, hogy szépek.

Tagged: foto