a {stb} kategória archívuma

Felhívás!

A kecskeméti Waldorf iskola szeptemberi összevont 1-2. osztályába sürgősen osztálytanítót keres. Az eredeti tanító családi okok miatt sajnos mégsem tudja vállalni (örvendetes családi okok :-). Az iskola kedves, kicsi, nehéz sorsú de szép jövő áll előtte, nagyszerű szülői gárda nagy tervekkel és erővel a megvalósításhoz. Indianyónál lehet ezügyben kommentelni.

Mi mennyi vízbe kerül?

A „virtuális víz” elméletének kidolgozásáért John Anthony Allan kapja a stockholmi központú Nemzetközi Vízügyi Intézet kitüntetését. A londoni King,s College kutatója fejlesztette ki azt a módszert, amellyel megállapítható, hogy mennyi vízbe kerül a különböző élelmiszerek és egyéb termékek gyártása és forgalmazása.
A brit tudós kimutatta például, hogy egy csésze gőzölgő kávéban 170 liter virtuális víz van, azaz ennyi használódik el az alapanyag előállítása, feldolgozása, csomagolása, szállítása és végül a fekete elkészítése során, vagy hogy egy átlagos amerikai pedig naponta hatezer liter virtuális vizet fogyaszt, egy kilogramm marhahús “fogyasztása” pedig 15 ezer liter.

A Stockholmi Vízügyi Díj nyerteséről döntő bizottság indoklása szerint „Allan úttörő munkája nagyban segítette a vízzel kapcsolatos problémák megértését. Eredményei a világkereskedelemtől egészen a tudomány világáig széles körben alakították az emberek gondolkodását.”

A 150 ezer dollárral (24 millió forint) dotált díjat minden évben az ENSZ Víz Világnapja és a stockholmi Víz Hete nemzetközi vízügyi fórum alkalmából ítélik oda. Az elismerést XVI. Károly svéd király adja át.

Szöveg: Greenfo
Kép: itthon

+ bővebben, szintén angolul a World Water Council honlapján

Érdekelni kezdett, hogy minek az előállítása mennyibe kerül, és a wikipédián találtam is néhány további adatot:
  • 1 kg liszt előállításához 1300 liter,
  • 1 kg hántolt rizshez 3400 liter,
  • 1 kg tojáshoz 3300 liter,
  • 1 kg pamut inghez 2500 liter
  • 1 kg farmerhez 10850 liter
  • 1 db pelenkához 810 liter
  • 1 db lepedőhöz 9750 liter vizet használunk fel.

Döbbenet.

Nézzetek videot…

Ezt.

Ha tetszett, van második rész is (a fenti a harmadik, az elsőt már törölték).

U.i.: Csak saját felelősségre!

MAGBANK

Ez itt kérem szépen valami figyelemreméltó. Ízelítőnek egy részletet idézek belőle:
“(…) olyan magbank létesülhet Magyarországon, amelyben mezőgazdasági haszonnövények és vadon élő növények magjait, azaz genetikai anyagát együtt tárolják. Erre még egyik országban sem volt példa.

A Pannon Magbankban a Kárpát-medence növényvilágának vadon élő fajait gyűjtenék össze, az első öt év alatt a mintegy kétezer faj 50-60%-át. A begyűjtés először Magyarország területére korlátozódna, és a fokozottan védett bennszülött növényekkel kezdenék a munkát a kutatók.(…)”

Aztán szólnak még röviden a genetikai gyarmatosításról (én erről még nem is hallottam) és arról, hogy ez a létesítmény milyen hasznos lesz a régi magyar fajták megmentésének illetve újra hozzáférhetővé tételének szempontjából is.

Találtam egy honlapot…

Föld Órája

A világon elsőként, 2007. március 31-én Sydneyben több mint 2 millió cég és háztartás kapcsolta le az áramot a lámpát 60 percre. A Föld Órája egy olyan megmozdulás, mely erőteljes nemzetközi üzenetet küld arról, hogy mindannyian tehetünk a globális felmelegedés ellen.
2008.03.29-én este 8 órakor a Föld Órája világméretűvé válik, hiszen világszerte emberek milliói csatlakoznak a programhoz, hogy példát mutassanak a bolygónkat legnagyobb mértékben fenyegető probléma megoldásában. Ha szeretnél Te is csatlakozni ehhez a környezetvédő akcióhoz, 2008. március 29-én este 8 órakor kapcsold le egy órára az áramot a lámpát, és bíztasd erre hozzátartozóidat is! További információk itt (angol nyelvű oldal). Itt többek között kiszámolhatod, mennyi áramot tudsz egy óra alatt megtakarítani.

Pihi?!

Lányok a nagymamánál. Csönd és nyugalom. Azt csinálok, amit akarok.
Elmentünk pirospaprikáért. Defektet kaptunk. Megcsináltattuk. Hazajöttünk. Újra elindultunk. Megszereztük. Étterembe mentünk. Szörnyű volt. Pizzát sütök.

És szól a hang: Merci, akarod-e még mindig azt csinálni, amit csak akarsz? :)

Most megyek és kipihenem a pihenőnapot.

Mi van?

Nálunk a faluban úgy kezelte a nép ezt a kérdést, mintha választások lettek volna – mármint vasárnap előtt. Hogy azóta mit gondolnak/mondanak, nem tudom, de érdekelne. Hiszen azon kívül, hogy most akkor ők örülnek (egy napig? egy hétig?) és büszkék magukra, hogy megszavazták, mi változott? Mert boldogabbak, okosabbak, egészségesebbek és gazdagabbak nem lettek, és nem is lesznek. Ha külső körülmények befolyásolhatnák ezeket, akkor… De nem befolyásolják. Tudom, hihetetlenül hangzik, de nem. Hogy jobb lenne-e úgy, vagy nem, én nem tudom, de az biztos, hogy ezek a dolgok nem kívülről jönnek befelé, hanem bent kezdődnek. Kinek-kinek magában. A válaszok és a megoldások mind ott vannak már. Mindig is ott voltak, csak nehéz őket észrevenni. Még ha néha sikerül is felfigyelni rájuk, a fejünkben doboló észérvek minduntalan elnyomják.

tájékozódjatok…

Tudományos alapokat nélkülöző és meghamisító állásfoglalásokat tett közzé a nőgyógyászati szakkollégium, olvasható az otthon szülést támogató civil szervezetek nyílt levelében, amit csütörtökön juttattak el Horváth Ágnes egészségügyi miniszternek. A minisztériumnál több tucat aktivista, akik közül sokan gyerekekkel érkeztek, lufikat eregetett az égbe azt jelképezve, hogy a hamis állásfoglalások is így fognak elszállni a most készülő rendelet tervezetéből.


szörföztem…

a neten, keresgéltem a gnoszttal kapcsolatos írásokat és akkor ugrott elém a pudingocska blogja, hogy szembesítsen néhány dologgal. Őszinteség – magamhoz és a többiekhez. Elfogadás – ismét: magamat és a többieket (a többiekkel nincs gond. na jó, velem sincs gond…). A szexhez való viszonyom. Na, itt blokkok be, lehet, hogy kéne nekem 3 nap Tobival…?

hullámvasút

úgy érzem magam, mint a hullámvasúton…
A tegnapi eufórikus hangulat, amit a felismerés váltott ki, ma (vagy már tegnap este?) átcsapott valami – nem is tudom mibe. Folyt. köv.

u.i.: ismered a feketemacskát?