A múltkori idézgetős folytatása. Forrás: Otthon és családi élet új megközelítésben (Az 1999-2000-es dornachi Családkultúra Konferenciákon elhangzott előadások gyűjteménye). Részletek Manfred Schmidt-Brabant: Formatervezés a háztartásban – Lelki-szellemi nevelés és táplálkozás című előadásából
Egy lakásban, ahol teljes a rend, mindennek megvan a helye. (…) Minden rendezett és az ember úgy érzi, a lakás tulajdonosa rosszul lesz, ha csak egy széket is eltolnak a helyéről. (…) Ami belőlünk a környezetben él, arra nincs igény, az nem aktív. Ennek következtében túl kevés tartalom van a tudatban. (…) A szuper rendben élő ember csak ül és nem tudja, mit csináljon. Hiszen minden kész. Tökéletesen berendezett lakáskultúra veszi körül és mérhetetlen unalom vesz erőt rajta. Ekkor a szórakoztató kínálathoz, az elektronikus segédeszközökhöz folyamodik (…).
Más a helyzet, ha igazi rendetlenséggel állunk szemben. Az ember megáll az ajtóban és azt se tudja, hová lépjen. Itt egy gyerekcipő, ott ez-az, stb., az ember örül, ha átgázol rajta. (…) Míg a tökéletes rend bénítóan hat, mert már nincs tennivaló és beáll az unalom, addig a rendetlenségnél (…) a tudatban nem túl kevés a tartalom, hanem túl sok a formaerő. A rendetlenségben élő emberre jellemző a nyugtalanság, az idegesség.
Soha nem vágytam steril, tökéletes rendre, nem tetszik, nem jó érzés. Az utóbbi viszont ismerős. Eddig is teljesen nyilvánvaló volt számomra, hogy a rendetlenségtől nyugtalan és/vagy ideges leszek, viszont azt gondoltam, hogy ez a hozzáállásom miatt van, nem pedig a rendetlenség okozza. Elvégre a gyerekeket nem zavarja, észre se veszik. Mindamellett a folytatással egyetértek:
Természetesen itt is a középútra törekszünk és azt meg is találjuk, ha a lakás különböző helyiségeinek rendeltetését, jellegét figyelembe vesszük. Kínos rend a műhelyben, az éléskamrában helyénvaló, a lakószobában, ahol összejönnek az emberek, ahol lüktet az élet, inkább kialakítható az egyensúly rend és rendetlenség között. Ebben a szobában olykor ottfelejtődhet valami, vagy a szokásostól eltérő helyre kerülhet. (…) Jelen fejtegetéseknek nem az a szándéka, hogy határozott előírásokat adjon az egyes pontokhoz, pl. “A műhelyben rendnek kell lennie”, hanem igyekszik a figyelmet bizonyos területekre irányítani, tudatot, éberséget serkenteni. (…)
Egész más téma. :
További területet jelent a késztermékek bevezetése. Vitathatatlan, hogy általuk sok minden lett könnyebb. (…) Felteszem magamnak a kérdést: mit csináltam azelőtt és mit veszítek azáltal, hogy azt most már nem csinálom és hogyan tudom ezt kiegyenlíteni? Gondoljunk a pelenkára. A szerető gondoskodásnak mennyi lehetősége rejlik a tisztábatevés és pelenka-ellátás műveleteiben! A papírpelenkát leveszik, eldobják és kész. Hasonló a helyzet a készételeknél, konzerveknél, félkész készítményeknél.
Ez mindig is érdekelt, szerintem nagyjából mindenki érzi, bár nyilván nem mindenkit zavar egyformán. Egyrészt a papírpelenkát használók egy része nem érzi úgy, hogy a tisztábatevés aktusa során kevesebb a gyengédség (a gyerek iránt), mintha textilt használna. Más kérdés a mindent elborító szemét témaköre, amivel viszont – főleg a városban élők sokkal kevésbé szembesülnek, mint például én, aki magam gondoskodom a szemetemről. A városban a szemét egyszerűen csak eltűnik szem elől, senki nem tudja hová kerül. A környéken három szemétbányát zártak be az utóbbi időben. Látszik is: az út szélén – néha az út közepén is – itt is, ott is ki van szórva a háztartási és építkezési hulladék. Elég szomorú látvány, amikor jövünk hazafelé a természet lágy ölére. Persze azok utcájában, akik hozzánk hordják a szemetet, nincs kiszórva mások szemete, talán ezért nem is gondolják, hogy valakit zavarhat. Hogy ez így nem megoldás. Kiakadok azon, hogy 10-15 deka felvágottat csomagolnak műanyagba. Miért nem lehet 25-50 dekás kiszereléseket is csinálni, mint a baconnál? Ha kimérve kérem, a papíron belül egy műanyag fólia réteg is van, talán hogy nehezebb legyen szelektálni. Miért nem lehet csak a papír vagy csak a fólia? Persze, lassan leszokunk az előre csomagolt cuccokról és egyre több az utántöltős megoldás is, de eltart még egy darabig, amíg egyensúlyba kerülnek ezek a dolgok. Hát igen, az útszéli szemét mindig felbassza az agyamat. És hiába beszéljük meg a szomszédokkal, hogy egyik hétvégén összeszedjük, mert nem tudjuk hová vinni. 50 kilométeres körzetben nincs szemétbánya úgyhogy mindenképp a helyi önkormányzattal közösen kell megoldást találnunk.
A szemétről, a késztermékekről könyvtárnyi anyag van, nem fogok belemenni, szerintem nagyjából ugyanaz a véleményünk az egészről.
A készételek, a feleslegesen hozzáadott cuccoktól eltekintve sok egyéb szempontból is valamiféle űrt hagynak maguk után, erről a könyvben is lesz még szó, meg ezek nem is annyira köztudott dolgok, bár nyilván mindenkinek vannak ezzel kapcsolatban is mindenféle tapasztalatai. Szóval folyt. köv.
Gondolkodtam ám. hogy lefotózom az út szélét, de nem megy. Ez nem az én stílusom, a természet szépségére szeretek koncentrálni, azt szeretem megörökíteni és megmutatni. Egyik nap, ha majd nem lesz mindenhol minden csupa sár, lehasalok a krókuszokhoz, meg a többi kibújó hajtáshoz.
Lehet, hogy így is megteszem, esőben-sárban. Hámostnem?:)
Tagged: lelki-szellemi







