Kategória archívum: film
mostanában
na, akkor minden mellébeszélés nélkül címszavakban, azokról a filmekről, amiket mostanában néztem:
Nem tudom mi tetszett ezen a dokumentumfilm-szerűségen, ami arról az interjúról szól, aminek a végén Nixon megtört a Watergate-ügy kapcsán.
Az égető bizonyíték egyszerűen csak vicces. A maga módján.
A Jesse James szép.
A kalózos meg… azt is láttam.
Basterds
Hát, bevallom töredelmesen, háromszor futottam neki és a mai volt a legeredményesebb: kb 30 percig bírtam. És ha nem lenne egy lemezen a Slumdog Millionaire-rel meg a District 9-nal, akkor rituálisan meg is semmisíteném, olyan rosszul esett. Többé nem próbálkozom vele, pedig mi tagadás, Brad Pitt még hülye bajusszal is jó, de nem, akkor sem. Végeztem. Ilyen az én kapcsolatom az erőszakkal. Nem bírom nézni. Akkor sem, ha művészet vagy mi. Basszus, kiakadtam. Jobban szeretek szórakozni, sírni vagy akár elgondolkodni a filmeken, de ez a kellemetlen érzés, amim most van, nem fincsi.
01:06 Amikor lehiggadtam és elmúlt a rossz érzésem, nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy ezzel a 30 perccel nem igazán adtam esélyt a filmnek. Talán úgy tűnik, nem lehet komolyan venni az ígéreteimet és ez nyilván így is van, ugyanis kisvártatva visszatettem és ott folytattam, ahol korábban abbahagytam. Igen, a hátralévő idő tényleg nem olyan volt. Hanem csak unalmas. Talán egyszer majd megnézem eredeti hanggal, hátha az nyújt valami élvezetet, mert így… ez a film még annál is nagyobb csalódás volt, mintha az egész olyan lett volna, mint az eleje. Holnap megnézem a Pulp Fictiont. Az legalább vicces.
Avatar
Megnéztem. Szerintem ezért találták ki a mozit, ezért az érzésért, amikor kijövök a filmről és még órákig fél méterrel a föld fölött lebegek. A technika önmagában engem kevéssé nyűgöz le, csak az számít, hogy hasson. És rám hatott. Még nem analizáltam miért, de tény, hogy a film utolsó órájában a libabőr állandósult. Szeretem.
Csak én vagyok furcsa vagy más is szeretett volna Na’avi lenni a film után?
a cég ajándéka
10 darab tojás helyett 10 dobozzal rendeltem…
Mindenkit, aki ezen a héten erre jár, megdobhatok pár darabbal :)
The 5th Dimension – The Heaven Of Now
még egy video a “The Purpose of Life” alkotóitól (forrás: LOVE LINES WORLD GALLERIES)
coming out¹
izgulok…
ha létezne – létezik? – a névtelen twilight² rajongók csoportterápiája, ott mondhatnám: Sziasztok, Merci vagyok, twilight rajongó.
Csak vicceltem :)
Na jó, félreteszem a tréfát és kezdem az elején. Véletlenül beleszaladtam pár kritikába korábban, de nem igazán érdekelt a dolog, a nyáron mindenhonnan ezek a könyvek estek az ölembe, de nem foglalkoztam velük, sose éreztem, hogy erre vágynék. Aztán november végén nem találtam semmi olvasni valót utazás előtt és bedöglött a fülhallgatóm meg minden, szóval gondoltam, adok neki egy esélyt, mi bajom lehet és legalább megtudom, miért rajong a világ egyik fele, amit a másik fele hevesen fikáz. Látatlanban valamiért – talán a sztereotípiák miatt – inkább a fikázókhoz húztam, szóval nem igazán pozitívan de azért elég nyitottan álltam neki az olvasásnak. És a végén rájöttem, hogy két szék között a földre estem. Az eszemmel tudtam, hogy a könyv (csak az első részről írok most) irodalmi értéke csekély. Próbáltam mentegetni, hogy talán csak a fordítás sikerült gyengére, de amennyire meg tudom ítélni, az eredetinek pont ugyanolyan a stílusa. Szóval röviden ponyvának tudnám bekategorizálni. Az agyam fellázadt, a bennem élő sznob nem állt többé szóba velem, ugyanis képtelen voltam nem észrevenni, hogy valami mégiscsak megfogott. Amikor rekord idő alatt kiolvastam, csak feküdtem kábán és fogalmam sem volt róla, hogy mi történt. Na, itt jön a durva vallomásos rész, gyenge gyomrúak ugorjanak, én meg gyorsan essek már túl rajta… Annak ellenére, hogy azokban a napokban nem kicsit voltam elfoglalt, sikerült 3 vagy 4 nap alatt 3x vagy 4x kiolvasnom. Egyre jobban bosszantott a dolog, egyre inkább röhögtem magamon és egyre kíváncsibb voltam.
Hiába olvastam – és ez nem volt ám küzdelem, faltam a betűket – hiába agyaltam, elemeztem és írtam magamnak, nem kerültem sokkal közelebb a megoldáshoz. Volt olyan reggel, hogy amikor felébredtem, úgy rémlett, hogy Forksról álmodom. Ez azért durva, bár talán enyhítő körülmény, hogy vámpírok nem szerepeltek homályos emlékfoszlányaimban. Azért ezen is elég jól szórakoztam magamban… Kerestem az esetleges párhuzamokat, vagy bármit, ami ép ésszel elfogadhatóvá tette volna, amit csináltam és éreztem, de hiába. Aztán egyik nap, úgy egy héttel azután, hogy először kezembe vettem a könyvet, reggel valamivel többre emlékeztem az álmomból. Nem a vámpírokkal volt a párhuzam – hallelúja – hanem a képességek, a számunkra fontos, alapvető dolgok rejtegetésével. Álmomban a családom és én próbáltunk eltűnni a tömegben. Régi történet volt, valahol a távoli, ködbe vesző múltban. Amikor ez így feljött, sok minden a helyére került. Mert mindig is szerettem volna, hogy különleges képességeim legyenek és most rájöttem és éreztem, hogy ezen egyrészt már túl vagyok, másrészt tényleg különleges vagyok. Ez jó érzés volt és egyfajta megkönnyebbülést hozott.
Ide kapcsolódik még valami. Volt egy kis közös dolgunk Levenával szombaton és ennek kapcsán beszélgettünk – többek között – könyvekről. És akkor sikerült megfogalmaznom valamit. Arról volt szó, hogy elképesztő a kínálat ezoterikus, spirituális, tanítós meg egyéb frankót megmondó könyvekből és hogy képtelenség megállapítani róluk, hogy igaz-e, amit leírtak bennük. Két dologra jöttem rá: 1. nincs tökéletesen tiszta igazság és nincs tökéletesen homogén hazugság – lásd jin-jang szimbólum és 2. lehet egy könyv bármilyen zagyvaság vagy klisé, ha valami vonz hozzá, akkor fölösleges ellenállni, Ha csak egy mondat, egy gondolat is van benne, ami hasznosnak bizonyul, már megérte elolvasni, akkor is ha az bizonyos nézőpontból hazugság. (Igen, jól látjátok, felfedeztem a ‘panyol viaszt, már megint)
Aztán, immár megnyugodva, szombaton megvettem a maradék magyarul megjelent részeket valamint megnéztem moziban a második részt. Remekül szórakoztam, körülöttem jelentős létszámban 17 év körüli lányok mondtak vicceseket és sóhajtottak hatalmasakat, amikor Edward vagy Jake feltűnt a vásznon. Megkönnyebbülten jöttem ki a moziból: a film elég gyenge, de egynek jó. Másrészt szórakoztató volt 2 órára visszatalálnom 17 éves kori önmagamhoz, amikor hasonló dolgok engem is el tudtak varázsolni. Tudtam és éreztem, hogy miért sóhajtoznak a lányok és tudtam azt is, hogy én miért nem sóhajtozom (vagy sóhajtoztam? ki tudja, lehetséges). És ez így van jól.
Elég tanúlságos történet volt? :)
.
¹ Az angol kifejezés (ejtsd [kʌmɪŋ aʊt]) szó szerint „kijövetel”-t, „előjövés”-t jelent (ti. a rejtőzködésből). Magyarítása kevésbé terjedt el, bár számos verzió felmerült: többek közt az előbújik, előjön, előrukkol, előhozakodik, felvállalja magát, színt vall, bevall, kiáll, bejelent stb. – bár ezek némelyike vonzatot is megkívánhat, amely megadja, mit mond el, ill. honnan jön elő. Főnévként az előbújás, előjövés, önfelvállalás, feltárulkozás és más szinonimák merülhetnek fel. A coming out kifejezés átvitt értelemben (a szexuális irányultságtól és identitástól függetlenül) is használatos másfajta, népszerűtlen vagy kevéssé ismert tulajdonságok bevallására. (forrás)
² nem linkelek, google it.
Kulturális Kreatívok
Hát van egy ilyen honlap – én egy hírlevélből értesültem róla, pedig… Szóval van ez a Kulturális Kreatívok honlap, amin van egy video – oké, van egy pár, de én most egy bizonyos filmről írok. Ez egy kb. 40 perces film, amit nem fogok elmesélni, ha van rá egy kis időtök nézzétek meg. Szerintem érdekes.
Takáts Péter (az egyik megszólaló) könyvének első kötetét olvastam anno, amikor megjelent, figyelemreméltó gondolatok vannak benne a cégvezetésről és általában a cégek működéséről.
Ez megint olyasmi, ami táplálja az optimizmusomat, hogy a dolgok változóban vannak…
Filmizé
KAnya blogjában megnéztem ma a Becstelen Brigantik trélerét. De nem fogok most erről írni, mert… mert nem. Hanem arról fogok írni, hogy pénteken végre sikerült elmennem moziba és megnéztem a Félvér Herceget. Nem olvastam el a “szakértők” kritikáit, mert nem izgat, hogy kinek mi a véleménye róla. Nekem nagyon tetszett. Mindegyik könyvet olvastam, mindet imádtam. Aztán mindegyik filmet megnéztem, de a tetszésindexem elég hullámzó volt a korábbi részekkel kapcsolatban. A kedvencem eddig az Azkabani Fogoly volt, de most! Harry Potter és a Félvér Herceg – az új favorit. Ha kijön DVD-n, beállok a sorba :)
Addig is van egy csomó magyar nyelvű tréler, meg az eredetiek is, angolul.
mai film
.
.
A nevem Gump. Forrest Gump.
Na, erről a filmről aztán igazán nem kell semmit írni, annyira alap. Gyakran megnézem, mert mindig eszembe juttatja, hogy mindig azt csináljam, amit a szívem diktál, akkor is, ha mások szerint hülyeség.
És bár ő mond valami ilyesmit: Nem tudom, hogy Mamának vagy Dan hadnagynak volt-e igaza, hogy van-e rendeltetésünk, vagy csak ide-oda sodor bennünket a véletlen, de azt hiszem: kicsit mindkettő igaz. – Szerintem meg kicsit egyik sem igaz :) De ez nem vesz el semmit a film értékéből.
Meg azt is mondja: “Az élet olyan, mint egy doboz bonbon. Sosem tudhatod, mit veszel ki belőle.” És bár neki ez így bevált, azért szerintem a cél az lenne, hogy tudjuk, mit miért csinálunk – legalább abban legyünk biztosak, hogy nem mások választanak nekünk bonbont :)
És amivel tökéletesen egyetértek: “Az a hülye, aki mondja!” :)
Vegyes mindenféle
Nem csak én fáradtam el, a gyerekek már kidőltek :) Ha sokáig ilyen hatással lesz rájuk az ovi, akkor Hawaii :)
Közben eszembe jutott, amit ma hallottam az egyik anyukától, hogy készülnek családi napközit (ha jól emlékszem, ezt mondta) indítani. Ami nagyon király lesz, mert akkor Miksinek és nekem jó programunk lesz és ha úgy alakul - később, amikor már nem lesz rám szüksége – el tudok majd menni bármit csinálni. Mert sok a tervem, de nem igazán láttam át, hogy hogy fogom megvalósítani őket, de most kezd kitisztulni a kép és ez igazán kellemes érzés.
Blanka azt mondta ma hazafelé a buszon, hogy gyorsan költözzünk el, mert nem jó helyen lakunk. Furcsa ezt hallani, de az az igazság, hogy így sokkal egyszerűbb, mintha vadul tiltakozna.
Viszont mindenkinek úgy mutatkozott be az oviban, hogy ő Flóra. Mire az egyik kislány azt válaszolta, hogy járt ide egy Flóra, aki sajnos meghalt. Nem hallottam, hogy a továbbiakban hogy szólították Blankát, de nekem nem áll rá a szám a Flórára, pedig úgy látszik komolyan gondolja. Az óvónéniknek is ugyanezt mondta, úgyhogy elmondtam nekik, hogy mi történt pár hete és tökéletesen vették az adást.
ma este
csapongó leszek, mert csapongani jó :)
A gyerekek elszenderedtek úgyhogy betettem ezt a filmet. Tudom, hogy milyen izé, mégis (vagy épp azért) imádom. Bármikor tudok pityeregni a végén, amikor találkoznak a parkban :) De azért már épp elégszer láttam ahhoz, hogy közben kényelmesen tudjak merengeni.
Úgyhogy merengek. Próbálom felidézni azokat az érzéseket és gondolatokat, amik délután leptek meg. Tekintve, hogy a bringa az utánfutóval ott fényeskedett a terasz mellett, nyilvánvaló volt, hogy elmegyünk kipróbálni. Úgyhogy fél hét körül elvágtattunk a naplementébe.
A tegnapi film
Azoknak, akik nem olvasták a könyvet, elárulom, hogy szerintem a film önmagában is nagyon kellemes.
Anyu polcán ott van Az alexandriai négyes, igaz, nem emlékszem, hogy olvastam volna (pedig azt hittem, hogy mindent elolvastam, ami megvolt, amikor még otthon laktam), de csak a minap esett le, hogy Lawrence Durrell és Gerald Durrell testvérek voltak… Azt hiszem kölcsönkérem anyutól azt a könyvet és elolvasom (újra?).
Visszatérve a filmre… Jó lehet olyan anyának lenni, mint a filmbeli családanya…
Miközben néztem, álmodoztam: ha felnőnek a gyerekek mi is elmegyünk valahová, ahová mindannyian vágyunk.
Hogy kell nyitottnak lenni a lehetőségekre? Hogy kell engedni, hogy csodák történjenek? És most nem a hétköznapok apró csodáira vagy a gyerekek fejlődésére gondolok, még csak nem is azokra a kis véletlenekre és szerencsékre, amik néha becsúszhatnak erős koncentrációm ellenére (ez itt a végén irónikusnak volt szánva). Nyilván épp ez a dolog nyitja. A koncentráció. Nyilván nem engedem meg, ha egyszer folyton el akarom csípni. Az agyam arra lett idomítva, hogy mindenre magyarázatot találjon és ok-okozati összefüggéseket fedezzen fel, de itt csődöt mond, mert csodákat ésszel nem hozhatok létre. Kell ész ahhoz, hogy miután a csoda megjelent kezdjek vele valamit, de nem azzal teremtem. Azzal tönkreteszem. Szabotálom. Azaz, ahogy odafordítom a figyelmem, ahol a csoda készülődik, azon nyomban elpárolog a lehetőség. Valamiért csak akkor tudnak megvalósulni, ha elvárások nélkül, nyitottan élek és örülök annak, ami van és hiszek abban, hogy minden a lehető legjobban alakul. Hogy az életem irányítója nem a sors izé vagy a kaporszakállú odafönn, hanem én magam. Ezért nincs értelme felelősöket keresni, hatalmat átruházni vagy bármi más taktikához folyamodni ahelyett, hogy vállalnám a felelősséget a gondolataimért, a döntéseimért, a szavaimért és a tetteimért.
Na. Hol is tartottam?
Jó film. Nézzétek meg :)
