PRANTÉ

Nagyjából térdig érő hó van odakinn és még mindig hull. Blankinak meséltem, hogy egyszer, amikor kicsi voltam, alsós az általánosban, egyik télen olyan sok hó esett, hogy az iskolába vezető út mintha egy hóba vájt folyosó lett volna, amiből nem láttam ki. Így belegondolva nem vagyok  biztos benne, hogy tényleg ennyire drámai volt a helyzet, de az emlékeimben így él. Örülök, hogy itt és most láthatják és átélhetnek valami hasonlót a gyerekek és hogy az elmúlt évek enyhe telei után idén kaptak egy kis csodát, bár úgy tűnik, hogy pillanatnyilag ezt még nem érzik. De ki tudja, talán ők lesznek az utolsók, akiknek igazi emlékeik vannak igazi telekről. Én nem vagyok a tél és a hideg nagy rajongója, de a hó valahogy hozzátartozik az életemhez és valószínűleg hiányozna, ha többé nem lenne.