Ajanta – majmok, barlangok, buddhák

Ajantában voltunk először igazi turista látványosság közelében, de ekkor még nem tűnt fel, talán mert ez nem annyira közismert nevezetesség, hogy Indiában sokkal több a belföldi turista, mint a külföldi. Most, hogy belegondolok, lehet, hogy ez csak így a szezon vége felé és szezonon kívül igaz, de azért így is érdekes.

Ajanta kellemes hely, egy patak moshatta ki magának a völgyet, amelynek meredek falába a szerzetesek barlangokat vájtak (vájattak?) maguknak, hogy ott buddhista templomokat, kolostorokat alakítsanak ki. Van, amelyik csak egy terem, de vannak összetettebb, akár többszintes terek is. Minden falfelületen díszes és kidolgozott faragványok, néhol meglepően jó állapotú freskók láthatók. És persze buddha szobrok mindenhol. A bejárattól távolabb eső részen vannak félkész termek is, amiken látszik, hogy elkezdték kivájni, de aztán otthagytak csapot-papot.

Ezekre a szent helyekre csak mezítláb engednek be, – minden ajtóban őr áll és figyel – ezért az ajtó előtt le kell venni a cipőt. Nem volt kánikula, de ahhoz elég meleg volt, hogy mezítláb ne essen jól a séta a forró sziklán és betonon. Komolyan, nincs az a kis hátizsák, amibe ne férne be egy pár tangapapucs. Ha szent helyre megyek, ott van a víz és a fényképezőgép között.

Ja, és majmok, igen. Nagyon barátságosak voltak, nagyon nagy számban. Minket békén hagytak, de láttunk egy családot, egy fa alatt  ebédeltek és a pimasz majmok nem hagytak békét nekik. Gyorsan befejezték az evést és az apa felemelte a legkisebbet, hogy közelebbről is megnézhesse az egyik alsó ágon ülő állatot. Aztán már csak fotózkodtak Rékával (a műemlékek közelében Rékával fotózkodó indiai visszatérő motívum volt minden világörökségnél) és ment mindenki a dolgára.

Amikor viszont az ösvény vége felé egy mérethű, kissé kopott plüss tigrissel lehetett fotózkodni, annyira röhögtünk, hogy elfelejtettük megörökíteni. Gyönyörű volt, na.

A resti előterében egy ember mindenféle gyümölcsből frissen facsart dzsúszt árult. Szilvivel rendeltünk egyet-egyet, és csak menet közben vettük észre, hogy egy vizes üvegből löttyint a gyümölcshöz… megtanácskoztuk a dolgot, latolgattuk az esélyeinket, aztán úgy döntöttünk, hogy vállaljuk a kockázatot és megittuk eddigi életünk egyik legfinomabb üdítőjét. Csak akkor lett volna még üdítőbb, ha kerül bele néhány jégkocka is, de ennyi extrém sport azon a ponton nem fért bele. Réka örökítette meg fittyet hányó magunkat, hála neki.

A taxi megállt hazafelé menet tankolni és a benzinkútnál lőttem ezt a remek tűzoltó készséget: homokkal töltött vödrök, eső vagy nap elleni védelemmel. Imádom.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *