Jó pár napja időnként eszembe jut és hol akarok róla írni, hol meg nem érdekel annyira, de most eldöntöttem, hogy leírom és akkor legalább nem motoszkál tovább. Az egész akkor került előtérbe, amikor hozzászóltam egy bejegyzéshez. Leírtam a témában a saját tapasztalataimat és hogy nekem mi segített az adott problémában. Aztán jött egy másik hozzászóló és minden személyeskedés nélkül azt javasolta a blog írójának, hogy szerinte ne hallgasson a többi nyomorultra, hanem forduljon szakemberhez a problémájával. Ez így rendben is van, mindenkinek saját véleménye van, stb. De a “nyomorult” nem hagyott nyugodni. Az első reakcióm a sértett büszkeségé volt. ÉN nem vagyok nyomorult! Kikérem magamnak! Hülye picsa, mit képzel, hogy merészeli! stb. :) Ezen hamar túltettem magam, elég gyerekes reakció részemről, különben is, attól még nem leszek nyomorult, hogy valaki ebbe a kategóriába sorol. De a “nyomorult” újra meg újra előjött engem nyaggatni, hogy hogy is van ez akkor?
És amikor nyugodtan átgondoltam eszembe jutottak dolgok. Például valahol olvastam, hogy az indiánoknál csak az lehet gyógyító, aki bizonyos betegségeken átesik. Nem segíthet olyasmiben, amit nem tapasztalt saját magán, amit nem ismer. (oké, ez így nem túl tudományos, de nem emlékszem többre és a téma szempontjából ennyi elég is) Hát, én olyasmiről beszélek, amit tapasztalok, amiben benne vagyok és nyilván másnak nem biztos, hogy megfelelnek az én megoldásaim, de legalább megmutatják, hogy másképp is lehet, hogy a lehetőségek száma végtelen és hogy mindent túl lehet élni.
Aztán azt csináltam, hogy figyeltem az érzelmeimet. Nyomorult vagyok? Nem, már nem. Utólag visszanézve, azt hiszem az voltam, bár akkoriban ezt nem vettem észre magamon (szóval mégse voltam az!). Ezért is jó a pillanatban élni, mert az adott pillanatban a lehető legjobban vagyok, nincs viszonyítás, nincsenek problémák. Problémák csak akkor vannak, ha engedjük bekavarni a múltat és a jövőt. Ez nem azt jelenti, hogy ne legyenek emlékeink és vágyaink, csak azt, hogy ezeknek nem kell befolyásolniuk a pillanat szépségét. De visszatérve az érzelmekre. Érzem a fejlődést és érzem, hogy van tovább, de ez nem jelenti azt, hogy nyomorult vagyok. Azt hiszem tökéletes nem leszek, de nem is ez a cél. A cél maga az élet, a tapasztalás. És én még sok mindent akarok tapasztalni.
Van egy olyan érzésem, hogy valamit még akartam írni erről, de most nem jut eszembe. Most megyek és megpróbálom beüzemelni a fűkaszát. Ez jó móka, mert még soha nem csináltam, hasonló az első láncfűrészes akciómhoz, azzal a különbséggel, hogy ez a cucc még soha nem volt a kezemben és nem is tudom, hogy hogy működik. Tank! Egy Stihl FS 45-öst kell használnom!
Nincs Trackback
URL: http://prante.hu/blog/2010/08/nyomorult-e-vagy/trackback/
3 hozzászólás
ebben neked biztosan igazad van! :) én még nem tartok itt. És megértettem, és bocsánatot kérek, ha ez jelent valamit. Van még mit tanulnom.
á, nem biztos, hogy igazam van, legalábbis számodra nem, ez az én igazságom és az én problémám.
amúgy szerintem félreérted, nem kell tőlem bocsánatot kérned. az én reakcióm nem lehet a te hibád, ezért is nem írtam aztán oda semmit. amikor ilyen hevesen reagálok valamire, akkor nyilvánvaló számomra, hogy van ott valami, ami nem tiszta, ami nem került még a helyére és egy egyszerű szó felébreszti és akkor kiabál, hogy gyógyítsam meg – képletesen szólva:) a lényeg, hogy ez nem ellened volt, hanem értem.
és hogy van-e még mit tanulnod… azt csak te tudhatod. nekem biztos van és pont az ilyen esetekből tanulok a legtöbbet. szóval köszönöm a lehetőséget:)
én is!