PRANTÉ

Nohát, tegnap többször is akartam írni, aztán mégse. Nem igazán tudtam, hogy mi legyen a béltisztítás dologgal. Sok helyen olvastam, hogy ez elengedhetetlen, de én nem éreztem úgy. Arra sem vitt rá a lélek, hogy valami keserűt igyak, csak azért, hogy jól meghajtson, meg arra se, hogy beöntést adjak magamnak. Nem mintha bármelyik is elviselhetetlen lenne, vagy képtelen lennék rá, inkább azért, mert nem akarok beleavatkozni a természetes folyamatokba. Bízom a testemben és tudom, hogy jobban tudja, hogy mi a teendő, mint az agyam, vagy bárki más. Úgyhogy kissé elbizonytalanodtam, amikor az első három napon nem volt székletem, de mindig eszembe juttattam, hogy nem igazán vagyok tudatában, hogy mi történik a testemben, úgyhogy fölösleges aggódnom. És tényleg. Tegnap is meg ma is volt székletem és a fejfájás meg a szemfájás is teljesen elmúlt.

Az is kimaradt, hogy hétfőn délután megjött. Ez ugye király, mert ezzel még teljesebb a tisztulás. Másrészt viszont elég nyűgössé tett, ráadásul ilyenkor eléggé szoktam kívánni mindeféle kényeztető kajákat (v.ö. comfort food). Aztán ezek is elmúltak (megjegyzem, lenyűgöz, hogy szűk két nap alatt lezajlik).

Azért az van, hogy ezt egyedül sokkal könnyebb csinálni. Az első két napon, amikor egyedül voltam itthon, egyszerű volt. Elpakoltam mindent, lefagyasztottam, ami tutira nem kell és a hűtő közelébe se nagyon mentem. Pedig elvileg az első néhány nap a neheze. De mikor hazajöttek a gyerekek és elkezdtek röpködni a vajas kalácsok meg a melegszendvicsek, akkor… maradjunk annyiban, hogy nagy volt a kísértés. És nem az éhség miatt. Továbbra sem vagyok éhes és egyre kevésbé vagyok kívánós.

Ja, nincs mérlegem. Nem tudom pontosan mennyi kiló voltam előtte, úgyhogy marad az érzés, hogy hogy és milyennek érzem magam. Pillanatnyilag nem érzek változást, de ez még változhat.