Rájöttem pár dologra a böjt közben. Az evéshez való viszonyommal kapcsolatban például. Nagyon élesen külön tudom választani az éhséget a megkívánástól. Mondjuk ez pont nem újdonság, mert ezt akkor is tudtam, amikor még dolgoztam, csak akkor annyival volt egyszerűbb, hogy a munka elterelte a figyelmem az evésről és nem voltam éhes. Általában késő délután ettem valami keveset, napközben csak vizet (+teát +kávét) ittam. Ez nem kúra volt, egyszerűen így éltem, minden tudatosság nélkül. Most viszont egyrészt tudatosan csinálom másrészt a böjt miatt arra is figyelek, hogy az a délutáni kis valami is lé legyen, lehetőleg tiszta zöldségleves.
Ma is főztem, karalábélevest. Pucolom, darabolom a zöldségeket. Blanki nézi egy darabig, aztán:
- Miért csinálod ezt? Hogy csak ezeket a leveseket eszed?
- Hát, csak eldöntöttem, mert a testemnek jólesik egy kis pihi. Meg mostanában kívánom ezeknek a friss zöldségeknek az ízét.
- Egyszer én is kívántam friss zöldeket, de elmentem az orvoshoz és meggyógyított.
No comment. Nem tudom, honnan veszi, hogy az orvosok nagyrésze szerint a vegetáriánus étrend nem az igazi, de jól nyomja. Hozza a formáját. Már meg sem lepődöm. A gyerek, aki SOHA nem fog otthon szülni, folyton orvoshoz akar minden létező és nem létező problémájával menni. Tökéletesen beleillik a képbe a zöldségek megvetése:) Lehet, hogy tényleg nem lenne neki megfelelő a waldorf-szemlélet. Úgy tűnik, neki tényleg egész más az útja. Legalábbis így az elején…
De elkalandoztam. Az van, hogy csak az egyhangúságot viselem nehezen. Nem vagyok éhes, nem vagyok fáradt és levert vagy ideges sem. De kikészülök attól, hogy több napig ugyanazt iszom. Ezért menet közben módosítottam a programon. Két-három naponta főzök egy zöldséglevest, leszűröm és azt iszogatom. A főtt zöldségeket homogenizáltam a botmixerrel és lefagyasztottam, kicsit megfűszerezve tökéletes lesz mártásnak vagy krémlevesnek vagy valaminek. Elolvastam egy cikksorozatot (itt kezdődik). Most, hogy látom, hogy nem okoz nekem gondot a szilárd ételek mellőzése, szerintem legközelebb valami olyasmit fogok csinálni, amit ott is írnak. Ja, tegnap anyunál ráálltam a mérlegre. 5 nap alatt kb 5 kiló szaladt le. Centiket nem mértem. Lassan elkezdhetek tornázni is. Ha van kedvem…
Nincs Trackback
URL: http://prante.hu/blog/2010/06/hatodik-nap-delutan/trackback/
7 hozzászólás
Ha már mozgás: bagyon tudom reklámozni a futó-projektet, amit nyomok! Innen
http://www.edzesonline.hu/edzesterv/5/elso_5_kilometerem
van az edzéstervem, csak én minden egyes adagot 3x megismételek, tehát ami ott egy napra van írva én azt 3x futom egy héten és utána váltok a következőre. Képzeld, már 5×6 percet bírok simán, plusz soksok kilóval.
És gratula a -5-höz!!!
nagyon köszi, elmélyedek benne. láttam ám a blogodon, hogy futsz, de nekem az mindig magányos tevékenység volt és most a gyerekekkel kéne csinálnom és nem tudom, erre kész vagyok-e:)
Abszolút magányos nekem is, bár néha nálunk nyomulnak a gyerekek, hogy akarnak jönni. olyankor úgy csinálom, hogy vagy a bemelegítéshez viszem el őket egy körre vagy a végén a lazításhoz. Nagyon édik közben és úgy élvezik. De ez nekem teljesen más, mint a fejemen a zene és csak nézek ki közben magamból és arra gondolok közben, amire akarok:-)
A férjem úgy fut, hogy a gyerekek biciklivel/futóbiciklivel mennek mellette. Nem tudom, Miksi mennyire mobil ilyen téren. :-)
(Izé, mostanában tök sokat kommentelek, kezdem zavarban érezni magam…)
Amikor még futottam – azóta a térdem miatt átváltottam walking-ra – nekem nagyon nem hiányoztak a gyerekek. Volt nekem elég bajom magammal, a csicsergésük kimondottan zavart. Kivéve, amikor a Nagy jött, ö már tartotta a tempót, lehetett vele értelmesen beszélgetni és még motivált is a sok energiájával! ;O)
A férjem is szereti, ha mennek vele a kölkök, mert simán tartják a tempót, és húzzák magukkal. :-)
Mi is úgy csináljuk – már amikor – hogy a lányom jön mellettem bicajjal. Kipróbáltuk, futva nem bírja még. Rövid távon gyorsan fut, de hosszú távon kocogni nem bír. Próbáltuk görkorival is, de még abban sem elég ügyes, fura de lemarad annak ellenére, hogy kerekeken van. Pedig nem vagyok egy sprinter :) Nemrég pedig egy olyan megoldás is képbe jött, hogy nem a Duna-partra, hanem a sportpályára megyünk. Ott sokkal lelkesebben nyargalászik körbe a salakon, ha meg elfáradt, a fűben ülve nézi, hogy én nyargalászok. Vagy középen a fociedzést. Ezt a sportpályás verziót kevésbé unja, mint a biciklizős Duna-partit.