pranté fotók, stb.

a böjtről – összegzés

2010 június 23
konyha

egy hét után ez az én böjtöm szép csendesen elkezdett kimúlni

továbbra sem voltam éhes és egyre kevésbé voltam kívánós, de meguntam… a változatosság gyönyörködtet és hiányzott ez a fajta változatosság, úgyhogy lassan visszaengedtem az evés örömét a mindennapokba:)

így utólag könnyebb összeszedni, hogy miket tanultam:

  • nem azért eszem, mert éhes vagyok, hanem mert unatkozom, mert változatosságra vágyom, mert így élem ki a kreativitásomat, mert a mások is esznek, mert enni jó, stb.
  • egészen elképesztő tapasztalat számomra, hogy az egy hét alatt egyszer sem éreztem éhséget
  • nem gondoltam arra, hogy elájulok vagy legyengülök vagy valami más furcsaság történik velem, ha nem eszek gyorsan valamit
  • fittnek és energikusnak éreztem magam – pont annyira, mint egyébként
  • mióta abbahagytam a böjtöt, pontosan tudom, hogy mikor miért eszek (lásd fenti lista) és tudom, hogy van döntési lehetőségem, hogy annak ellenére vagy épp azért, valóban akarok-e enni, mit és mennyit és általában élek is a választás jogával (pl nem kell megennem a gyerekek maradékát, két kis kocka csoki is elég, stb.)
  • nem tudom mennyit fogytam, amikor menet közben megmértem magam, kb 5 kg-val voltam kevesebb, de azóta sem botlottam bele mérlegbe, úgyhogy nem tudom, hogy visszajött-e vagy sem. érzésre jobban érzem magam, de ennek számos más oka is lehet
  • nem lettem vega a böjttől, noha felmerült bennem a lehetősége, viszont sokkal kevesebb húst és kenyeret kívánok és sokkal több zöldséget meg gyümölcsöt
  • megerősödött a körmöm és úgy tűnik gyorsabban is nőtt (de lehet, hogy ennek sincs köze a böjthöz, nem tudom)
  • mielőtt belevágtam volna, azt hittem, a böjt nagy önmegtartóztatással és szörnyű kínokkal jár, de számomra nem ilyen volt, inkább csak egy érdekes kísérlet, amit bármikor meg lehet ismételni, amikor úgy érzem, hogy jól esne

nem jut most több az eszembe, de ha van konkrét kérdés, szívesen válaszolgatok, bár azt hozzáteszem, hogy szerintem egy ilyen akció mindenkinél másmilyen reakciót válthat ki, attól függően, hogy az illető milyen viszonyban van saját magával, a testével, az életével, a döntéseivel meg a világgal, hogy mit és miért hisz vagy nem hisz – ilyenek


hozzászólás (7)

Edina
2010 június 23

Nemrég fejeztem be Tolvaly Ferenc 40 nap lélekúton c. könyvét, ami napló az ő böjtjéről Húsvét előtt, amit testi-lelki megtisztulásként végez évek óta. Kellemes olvasmány és erősen elgondolkodtató mű.
Ez jutott most eszembe. :)


mamasz
2010 június 24

én három napja “böjtölök” nem önszántamból megfáztam nagyon:) semminek nem érzem az ízét, így nem is eszem:)) viszont sok teát iszom. Holnap kipróbálom van-e a csokinak íze:)) hátha


ula
2010 június 24

Köszönöm!


macsek
2010 június 24

Látod Merci, most én is nagy szükségét érzem egy böjtnek. Hiába vagyok kilóra kevés, hiába vagyok vegetáriánus, de mégis azt érzem, hogy most szükségem van rá. A család viszont nem hagyja, pont a súlyom miatt, hiába tudom, hogy jót tenne…
Sokszor érzem én is, hogy az evés legtöbbször komfortérzet javító és nem szükséglet és tudatosan igyekszem csak akkor étkezni, mikor valóban éhes vagyok
Azt hiszem, alternatív megoldásként leves-kúrát fogok tartani.


Merci
2010 június 25

@Edina, ő írt a caminoról is, ha jól emlékszem, azt a könyvét szerettem

@mamasz, látom a lényeg átment:)

@ula, nem is csak a te kedvedért, magamért is össze akartam szedni a gondolataimat, de az ösztönzés sokat segített:)

@macsek, nehéz szembe menni a család meggyőződésével, de valahol az ember saját megérzéseit, az önbizalmát vágja a sutba, ha nem hallgat magára. CSak te tudhatod, hogy mire van (vagy nincs) szükséged. A leves-kúra jó alternatíva, nekem is az vált be, csak arra érdemes figyelni, hogy minél puritánabbak legyenek a levesek, lehetőleg tejtermék és erős, izgató fűszerek nélkül. És csak a levét:) a darabokat el lehet tenni a fagyasztóba későbbi felhasználásra… (azt hiszem, ezt írtam is)


mamasz
2010 június 25

:DDD egyébként meg persze. Mikor látlak mostanság? Örülnék neki:)


piiista
2010 június 29

A böjt nekem is megy, de mit kell tenni azért, hogy veszítsek a súlyomból, azt nem tudom. Szerintem, ha nem ennék semmit, akkor szinten tudnám tartani a dolgot. Lehet, hogy fényt zabálok…?


a te hozzászólásod