Csipp csepp
egy csepp, öt csepp meg tíz, olvad a jégcsap, csepereg a víz
Aztán eszembe jutott még egy versike, Floresz tanulta az oviban:
Toporog a cinege,
Toporog a cinege
Lábát emeli:
Hideg-e, hideg-e
A hótakaró?
Olvadj hó!
Az a jó!Persze ők a végén azt kiabálták: Az a ROSSZ! :) Bár ennyi hó, ilyen sokáig, talán még az ovodásoknak is elég volt.
Az eső és az olvadás persze messze nem olyan esztétikus látvány, mint a ma reggeli rekord méretű pelyhek vagy akár a korábbi hóviharok, viszont zene füleimnek. Éppúgy, mint a madár csiripelés. Először pár napja figyeltem fel a nyitnikékre, amikor szakadó hóban fát vágtam és átmenetileg leállítottam a láncfűrészt. Örültem a nagy csendnek – ilyenkor nem csak a fűrész hallgat el, hanem a fejemben zakatoló gondolatok is – és hallgattam. Hallgattam, mert végre nem volt csönd. Az elmúlt hónapok hópaplannal lefojtott zajait végre egy kis frissesség színezi. Ezektől a hangoktól a lelki szemeim előtt megjelennek a kipattanó rügyek és az új hajtások harsány zöldje. Ezekre még kicsit várni kell, de legalább már látszik a fény az alagút végén.
hozzászólás (6)