Felfedezéseim: vaj és kenyér
1. A vaj. A múltkor elfogyott itthon a vaj és elfelejtettem rendelni is. Persze attól fogva mindenki folyton vajaskenyeret kívánt :) A felfedezésem pedig: bolti, zsíros főzőtejszínből is lehet vajat köpülni egy robotgép segítségével – ez biztos: megpróbáltam és sikerült, pedig szkeptikus voltam. Tegnap délután beleöntöttem fél liter tejszínt a tálba és habverővel elkezdtem verni (na jó, nem: megkértem a robotot, hogy verje). Nem tudtam, hogy a főzőtejszínből nem lesz tejszínhab és az se látszott, hogy bármi történt volna vele azon túl, hogy a tetején úszkált némi hab. Betettem a hűtőbe, mondván, mindegy, max apránként megfőzöm. Aztán amikor kedden elkezdtem főzni az ebédet, elővettem, hogy akkor felhasználom mártásnak a tésztához, de úgy tűnt, valami megváltozott. Leszűrtem és a sűrű izét, ami a szűrőben maradt, visszaadtam a robotnak, de nem habverővel, hanem keverővel és csodák csodája: pár perc múlva, ahogy a nagykönyvben meg van írva, ott voltak a vajdarabkák, körülöttük kevés íróval. Megint leszűrtem, kézzel összegyúrtam a vajat, aztán belesimítottam egy tálkába (persze, ha lenne ilyen vagy ilyen vagy valamilyen csodás vajformázó izém…). De így is finom volt a szicíliai szezámmagos tekerccsel. (Meg se kell jegyeznem, hogy Blanki nem volt hajlandó enni belőle, pedig tényleg teljesen átlagos, sima-normál vaj volt.)
2. A kenyér. Múlt vasárnap óta készítettem a kovászt egy rusztikus francia kenyérhez teljes kiőrlésű búza lisztből – először életemben – és meglepve tapasztaltam, hogy büdös. Azt hittem, jó szagú lesz, mint a kelő tészta, de nem: furcsán savanykás szaga volt. Reméltem, hogy a kenyér azért jó lesz, de annyira rosszul voltam a szagától, hogy kidobtam a szemétbe az egészet. Közben kinéztem egy másik kovászos kenyeret – egy San Franciscoi fehér kenyér – megpróbálom azt is, hátha.
hozzászólás (7)