A faház gondolatát Ildi barátnőm ültette el a fejemben. Futólag beszélgettünk arról, hogy mi lenne ha…
És eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne ha nem lakással vagy házzal bíbelődnék legközelebb, hanem faházzal. És játszás közben találtam néhány érdekes és szép oldalt, és néhány szimpatikus alaprajzot. Ez a site nagyon szép, öröm nézelődni rajta, úgyhogy én jó alaposan meg is néztem mindent. (A képekre kattintva azok forrásához lehet eljutni.)
Itt van például ez →
Már láttam magunkat… egy tó vagy folyó vagy patak partján áll a házunk, arccal a víz felé fordulva. A nap a víztükör fölött megy le - vagy jön föl – (szabadonválasztott) és a teraszon ülve lehet nézelődni és hallgatózni. Ilyenkor ősszel gyönyörűséges ködök úsznak hajnalban a víz fölött, télen lehet csúszkálni a befagyott vizen, tavasszal nézzük ahogy a vadkacsa fiókák úszni tanulnak, nyáron pedig vidáman lubickolunk a hűs vízben…
Tudnám szeretni.
Praktikusan pedig: két kis hálószoba, kis nappali-konyha-étkező trió, pici fürdőszoba.
.
A másik ehhez nagyon hasonlít, csak egy picit nagyobb ↓
A terv megalkotói szerint ez egy tökéletes tengerparti ház terve. Semmi kifogásom a tengerpart ellen :) Sőt. Blanki mostanában azzal nyaggat, hogy vigyem el Görögországba és Sziciliába delfinekkel úszni. Szeretném a hozzáállását magamévá tenni ugyanis cseppet sem zavarja, hogy egyáltalán nem tud úszni, sőt talán még nem is volt olyan mély vízben, ahol nem ért le a lába. Szerinte úgy fogunk úszni a delfinekkel, hogy én tartom őt. Még nem látom át, hogy ezt hogy fogjuk kivitelezni, de áldásom rá. Nekem is régi vágyam delfinekkel és/vagy bálnákkal úszni. De ha nem tenger, akkor legyen bármilyen más vízparti hely (részletek az előző bekezdésben).
.
.
Találtam olyat is, ami nem ennyire határozottan vízparti fílen. Inkább olyan skandinávos, nem? Bár talán vízparton is elmegy :)
Blanki továbbra is kék házat szeretne (ezt már régóta mondogatja), ezért amíg photoshopban nem szinezem át, nem is érdemes megmutatnom neki a fotókat és rajzokat, mert nem tud elvonatkoztatni attól, ami a képen van és csak azt hajtogatja, hogy kéket, kéket akarok :) Pedig ilyen pirosat találtam máshol is… Aztán találtunk kéket is, de úgy látszik, azt nem mentettem el.
Az új lakhelyünkkel kapcsolatban úgy látszik egy biztos pont már van: legyen vízparti.



Nincs Trackback
9 hozzászólás
A piros az tipikus finn ház :)
Költöztök?
vagy igen vagy nem
most álmodozunk
A tóparti képről, amit leírtál, rögtön ez a ház jutott eszembe: http://gliving.com/lake-side-shipping-container-house-cove-park/
Ezen az oldalon egyébként még sok más érdekes házmegoldás is van.:-)
Érdekes ez a kék szín dolog… Nálunk is a Nagy állandóan kékben utazik, az a kedvenc színe, és egyideje mindenhol/mindenben a kéket szereti…
Bár nálunk csak 8-9 év múlva lesz aktuális a költözés (legalábbis most ez a terv), már három-négy éve rönkházról álmodozunk. Én a finngerendahaz.hu-n nézelődtem régebben, akkor még kevesebb ilyen cég volt. Úgy látszik, érdemes megint utánakeresni, és álmodozni egy kicsit. :-)
@siccike: ezekben a konténerházakban is van fantázia
@zsizsa: én imádok költözni :) a http://www.finngerendahaz.hu/ oldalon is találtam néhány szépet (Suvela és Tuulela2), de a legtöbb nekünk túl nagy lenne.
A finn fa forássást megkérdőjelezném, itt nem vágják ki a fákat, hanem hozatnak Oroszországból vagy Romániából.
Ezzel a delfinnel úszással nagyon megfogtál. Idöröl idöre felteszi nekem valaki, valahol a kérdest: Mi a titkos vágyad? A válaszom most már majd 5-7 éve: Delfinekkel úszni. Egy barátunk Floridában delfinterápiát tanult, el nem tudom mondani, mennyire irigylem érte!
A házunkat pedig lassan 4 éve építenénk, ha meg bírnánk fizetni a telkeket. Itt nálunk egy építési telek négyzetmétere 700-1000 euró. Nem, nem ütöttem mellé!
@Betond, az álmodozást ilyen részletkérdések nem befolyásolhatják :)
@Zsuzska, hát igen, sok embernek van valamiféle kötődése hozzájuk, csodálatosak