pranté fotók, stb.

Elkelt az összes csomag, úgyhogy új titulusom lett: logisztikai és disztribuciós manager :) Ha valamelyik érintettnek az a furcsa érzése támad, hogy talán elfelejtkeztem róla, az nyugodtan küldjön egy mélt.

Szombat déltől vasárnap délig egy egészen kiváló bulin volt szerencsém részt venni. Próbálom összeszedetten leírni, amit szeretnék. Az ilyen és ehhez hasonló megmozdulások elég rendszeresek, de nekem az utóbbi 8-10 évben elég ritkán jött össze. De hát ez nem lesz mindig így. Nagyon sok régi ismerőssel, haverral és baráttal találkoztam és nagyon jól esett.

Habár, tettem egy érdekes felfedezést, amivel még nem volt időm érdemben foglalkozni, analizálni pedig nem szeretném. Arról van szó, hogy észrevettem, a legtöbb ember érintése – normálisnak mondható érintések, amik ismerősök, haverok és barátok között elő szoktak fordulni – szóval észrevettem, hogy ezek a kis érintések egyáltalán nem esnek jól nekem. Van néhány ember, akitől kevésbé éreztem furcsának (nincs jobb szavam), másoktól kénytelen voltam határozottan elhúzódni - legalábbis úgy éreztem, hogy ezt kell tennem. Ez a reflex még a részegségnek egy egészen előrehaladott állapotában és/vagy tánc közben is működött. Ez azért érdekes, mert tudom, hogy az érintés fontos, de hogy akkor ez most azt akarja-e jelenteni, hogy az érintéseket tartsam meg ünnepi alkalmakra vagy valami mást (vagy semmit), azt nem tudom. Ja igen, a részegség. Valószínűleg a borok iránt tanusított újkeletű érdeklődésem váltotta ki, mert útközben beszereztünk néhány féle fehért és sok féle vöröst, hogy az éjszaka folyamán végigkóstoljuk őket. És lőn. Viszont dohányoztam is, valószínűleg többet, mint amire hitelesítve vagyok, úgyhogy hajnalra kb, Amanda Lear-ben szólaltam meg. Oké, ehhez hozzájárulhatott az is, hogy egészen sokat röhögtünk – akik ott voltak, tudják, hogy nem túlzás ezt a szót használni arra, amit csináltunk – és kiabáltunk is, azt hiszem. És eltöltöttem egy széken, hálózsákba burkolózva néhány órát, többé-kevésbé ébren. Ami a hálózsákomat illeti, egészen vicces dolog történt, ugyanis ezt a hálózsákot, ami mumia típusú, még régen vettem, vagy 15-20 éve, amikor még filigrán leányzó voltam. Basszus, kinőttem és nem tudtam felhúzni a zipzárt, úgyhogy csak takarónak használhattam, dehát az, ugye, messze nem ugyanolyan.

A full extrás szervezéshez hozzátartozik, hogy a férfiak főztek – valójában egy főz, a többi szakért – egy egészen könnyű nyárvégi egytálételt, melynek neve: csülkös-babos-káposztás izé, leves. Vagy mi. Finom volt. Nagyon. És volt DJ is, aki a talp alá valót szolgáltatta. Szerettük. Szerettünk mindent és mindenkit, azt hiszem. Legalábbis én :) Ma, búcsúzásnál megbeszéltük, hogy valójában nem csak ilyen nyárzáró bulit kéne ezen a helyszínen tartani, hanem nyárnyitót is, kiegészítve néhány, e kettő közé eső rendezvénnyel :)

Szombaton szóba került, aztán most jutott megint eszembe, hogy Tamásnak ma lett volna a 43. születésnapja. De azok után, ami történt, nem érzem már annyira ennek a dolognak a jelentőségét. Másrészt, az elmúlt pár évben, az évnek ebben az időszakában mindig volt nálunk buli, hogy felköszöntsük. Valamelyik évben (tavaly előtt) még meglepetés-bulit is szerveztünk neki… Furcsa volt most nélküle bulizni szeptember elején. Azt hiszem ez a többieknek is eszébe jutott. Jó lenne biztosan tudni, hogy mindannyian a lehető legtöbbet hoztuk ki a rendelkezésünkre álló időből. És ha nem, akkor legalább azt, hogy tanultunk valamit és ezentúl megpróbáljuk úgy élni az életünket hogy úgy legyen. (Lásd még: Groundhog Day)

Mivel az éjszaka elhangzott zenék közül nem tudok semmit nevén nevezni, azt mondom: nézzetek és hallgassatok Carbonfoolst. Tamás is szerette :)

Nahát, azt hittem, csak én vagyok ilyen “perverz” az érintésekkel kapcsolatban. Nagyon kevés embertől esik jól, de udvariasságból nem húzódom el. Nehogy ultra-prűdnek gondoljanak, vagy valami. Nem is tudom. Érdekes, hogy az üdvözlő és elköszönő puszi az más, az valahogy nem olyan intim, nem olyan személyes, mint az kéz a vállon.

Hogy minek gondolnak emiatt, az az ő bajuk, de szerintem ez nem prűdség meg nem para, egyszerűen csak kellemetlen érzés (ha ez a prüdéria definiciója, akkor vállalom). Az üdvözlő puszi… hát nem tudom. Előfordul, hogy valaki szinte vonz, hogy öleljem meg, amikor találkozunk, vagy búcsúzóul, de valójában a kötelező puszi is gáz. Azt hiszem, mégis az van, amit először gondoltam, hogy most olyan állapotban vagyok, hogy ezeket az érintéseket félre szeretném tenni olyan alkalmakra, amikor igazán jelentenek vagy kifejeznek valamit, ahelyett, hogy csak azért csinálnám, mert mindenki csinálja. Különben már így is tisztára ufónak érzem magam sokszor a gondolataim meg az érzéseim miatt, ez az apróság már igazán nem oszt nem szoroz.

Én hasonló okok miatt nem szeretek tömegközlekedni. Nagyon kényes vagyok a személyi teremre és ha ismeretlenek és/vagy bizonyos ismerősök belenyomakodnak, szinte rosszul vagyok. A kedves ismerősöktől sem mindig esik jól, ha benne üldögélnek az aurámban.
Érdekes, hogy a megismerkedéskori, bemutatkozáskori kézfogásra viszont (majdnem) mindig kíváncsi vagyok, rengeteg infót levesz az ember belőle. :)

Jó lett volna veletek örülni.

@mild: Gondoltam rád, igen, jó lett volna. Majd legközelebb!