A hétvégét pár szakemberrel töltöttem (akik szeretik, szerelik, adják-veszik és használják a kerékpár(oka)t. Hosszas tanácskozás valamit a néző- és álláspontok többszöri ütköztetése után – amit egyáltalán nem, vagy csak alig befolyásolt a kora délutáni fröccsözés majd az esti éjszakába nyúló borkóstolás – sikerült átlátnom a helyzetet. Felvilágosítottak, hogy innen tőlünk az ovi, bringával-utánfutóval, legkevesebb másfél óra, ami azt jelenti, hogy reggel fél héttől durván délután fél háromig kéne tekernem minden nap. Be kellett látnom, ez tényleg csak kényszermegoldásnak jó.
Ez aztán megerősített abban a döntésemben, amit pár hete hoztam arról, hogy elköltözünk. Tavaly év végén nagyon szilárd elhatározásom volt, hogy elmegyünk és ez mind racionálisan, mind érzelmileg megalapozott döntésnek tűnt. De amint kitavaszodott, elbizonytalanodtam, mert annyira szeretem a kertet és olyan jólesett foglalkozni vele és látni, ahogy kibontakozik. Mégis, nyárra a lelkesedésem nagyrészt leült és most már inkább csak fáradtságot és csüggedést érzek, ha a kertre gondolok. Ennek több oka is van amúgy.
Például az, hogy úgy érzem, nagyon – túlságosan is – át akartam alakítani, ahelyett, hogy alkalmazkodtam volna hozzá és esetleg megpróbáltam volna itt-ott kiegészíteni. És újra meg újra ugyanaz: ahhoz, hogy a házat a kerttel szinten tudjam tartani, nem érzem elégnek a lelkesedésem és az erőm. Annyira nem vagyok tűzről pattant háziasszony és kiskertész és nem akarok ezekkel a dolgokkal annyit foglalkozni amennyit igényelnének. Szóval, miután az érzelmi szálak is eléggé meglazultak, sokkal magabiztosabban tudom kimondani, hogy el szeretnék költözni. Sokkal megalapozottabbnak érzem így a döntést és eszembe se jut, hogy megbánhatom. Szeretem, szép és jó, de vége. És most jöhet valami más, ami még nem volt. Addig is folytatjuk, amit elkezdtünk és befelyezzük a festést-burkolást. Ugyanúgy vágunk tüzifát lombhullás után és a többi, és a többi.
És hát megint az utazás. Amíg Tomi vitte oviba Flórát és mi mentünk érte, addig elviselhető volt az utazással töltött idő és bár néha-néha előfordult, hogy mi vittük és mi is hoztuk, de olyankor nem jöttünk haza, inkább elintéztük az elintéznivalókat. De mindennap közel száz km utazgatás hosszútávon nagyon fárasztóan hangzik, még autóval is, még akkor is ha szeretek vezetni. Autó kell, amíg itt lakunk addig mindenképp, aztán meg majd meglátjuk.
Egyébként pedig mind az autóvásárlás, mind a költözés részletei ködösek, de az elhatározás már megszületett és ez a lényeg. A többi kialakul magától :)
A mountainbike Az utánfutóval
Mert igen, kaptunk Orsiéktól egy tökéletes utánfutót, amit itt is nagyon köszönök.
A gyerekek abban akarnak aludni (is), úgyhogy mind az ő szórakozásuk, mind az én rendszeres testedzésem megoldott
Jó bringázást! Vitorlát ki és várni a jó szeleket; vigyenek titeket a megfelelö partra-új világba-!
Remélem, hogy sok sok szép és fárasztó tekeréses órát/ napot hoz Nektek a járgány és a hintó :)
Nekem néha úgy tűnik, minden elválást megelőz még egy utolsó szerelem…