PRANTÉ

Júliius közepe táján vagy valamikor a vége felé? Nem is tudom… Szólt, hogy átkísérhetném valamikor, mert eljött az ideje. Mostanra tökéletesen levetkőzte minden olyan tulajdonságát, amiket ismertem. Az érzés ugyanolyan volt, leszámítva, hogy immár teljesen független, érett és bölcs. Furcsa érzés, hogy ennyire levált rólam. Gondolom az ilyesmi a kamaszkor végéig fokozatosan történik meg és mindenkinek van ideje megtenni a szükséges lépéseket és ezeken a lépcsőket én kettesével vettem, teljesen tudattalanul és, mint később kiderült nem is igazán hatékonyan. Bár talán ezt nem is lehet igazán hatékonyan csinálni. Vagy a hatékonyság nem a megfelelő szó? Mindegy, talán érthető így is. Szóval a kapcsolatunk elvesztette mindazokat a jellemzőit, amik olyan specifikusak voltak: anya-lánya, felnőtt-gyermek. Eltűntek az elvárások és a külsőségek, maradt valami időtlen – mondhatnám, hogy szeretet, de ez a megnyugtató, kellemesen meleg, simogató és lágy érzés sokkal több és valahogy más, mint az, amit korábban szeretetnek hívtam.

Szóval, ma délután átkísértem Flórát. Kicsit türelmetlen voltam, azt hiszem, de Flóra is eléggé sietett. Lehet, hogy inkább ő volt türelmetlen? Ebben a szituációban ezt nem könnyű megállapítani. Mégis, talán ő volt a türelmetlenebb. A sétánk nyugodtan és gyorsan véget ért. Párszor megálltunk, de – az én időérzékelésem szerint – mindig csak pár másodpercre ment el, aztán visszajött. A Virágok Hídjánál nagyon megható és sírós meg boldogságos volt, de nagyon nehezen tudtam eljönni – nem magam miatt, hanem azt hiszem őt nem tudtam még most sem olyan könnyedén elengedni. Ő megölelt búcsúzóul, aztán könnyedén átsétált. Még visszaintett, aztán eltűnt én meg visszajöttem. Azóta lélekzem, kisebb-nagyobb szünetekkel, de szinte egész délután, hogy biztosan mindent elengedjek, amit még fogva tartok belőle magamban valami titkos helyen :) Most már jól vagyok, igaz, Blankit ma délután többször isFlórának hívtam. Nem sértődött meg, hanem azt mondta, ha akarom, ezentúl hívhatom Flórának. Fura.

Megj.: noha a következő napokban és hetekben egyáltalán nem fordult elő részemről ehhez hasonló név tévesztés, Blanki gyakran – naponta – felveti, hogy inkább Flórának hívjam őt. Tényleg nagyon fura érzésem van, ha megteszem. Egy kedves ismerősöm azt mondta, hogy szerinte ez azt mutatja, hogy Blanki is érzi, hogy Floresz már nincs itt, ezért akár őt is lehet Flórának hívni, nincs már jelentősége. Abban biztos igaza van, hogy valahol mélyen, az ézések szintjén Blanka is tisztában van azzal, ami történt. Felköltözött Flóra ágyába, az emeletes ágy felső szintjére és azóta többé-kevésbé ott alszik. Megint lezárult egy fejezet és talán ez volt a történet vége és most egy új történet kezdődik.