PRANTÉ

Gabi kérdezte, de privátilag mások is érdeklődtek, hogy a gyerekek hogy élték meg a hamvak szétszórását, úgyhogy leírom. Az én személyes véleményem az, hogy mivel mindenkinek volt ideje feldolgozni a történteket és megélni a változásokat, sokkal kevésbé szólt ez az egész tragédiáról, értetlenségről vagy dühről – ezek mostanra már leülepedtek bennünk. Egyszerű búcsúzás volt, semmi olyan nem történt, ami gondot okozhatott volna nekik.

Azt vettem észre, hogy ők főleg az erős érzelmekre és a megszokottól eltérő hangnemre reagálnak. Nem szeretik például a hangos beszédet, még akkor sem, ha nem veszekedés miatt beszélünk hangosabban, hanem például jókedvünkben, vagy mert méltatlankodunk valami miatt. Másrészt pedig akkor is leveszik az érzelmeimet (valószínűleg másokét is, de arról én nem nyilatkozom), ha nem látszik rajtam, hogy valami bajom van. Pontosan tudják, hogy mikor vagyok szomorú vagy dühös és ezt ki is mutatják.

És Blanki tudja, hogy milyen külsőségekkel jár egy hagyományos temetés (ahogy ő mondja: fekete ruhák, mindenki sír, földbe teszik a koporsót), de itt ilyesmikről szó se volt. Amikor bedobtuk a virágokat, szóltunk Blankinak, hogy ha ő is szeretne dobni Floresznek és apának búcsúzóul virágot, akkor most megteheti, de nem akart. Szerintem egy családi összejövetelnek tűnt számára, amiben talán a jelenlévők nagy száma lehetett furcsa számára.