Jó régóta nem írtam, valahogy nem volt kedvem… most sincs, mégis leültem, hogy egy kicsit összetereljem a gondolataimat…
Év elején azt gondoltam, hogy majd márciusra kitűzök egy napot, de elmúlt a március anélkül, hogy akár csak megpróbáltam volna tenni valamit… aztán azt gondoltam, sebaj, majd májusban, de most úgy látom, hogy a május nem igazán lesz jó, viszont most nem gondolok semmit és ezért fogalmam sincs, hogy mi lesz a hamvakkal, pedig ezt a témát már unom ideje lenne lezárnunk. Blankinak nem meséltem a hamvasztásról, mert nem érdekelte, most viszont néztünk együtt egy filmet, amiben máglyán égették el a halottakat és azt mondta, hogy nekünk is ezt kéne csinálni. Ami tök jó, mert elmondhattam neki, hogy ez már meg is történt. Viszont nem evidens számára, hogy attól még vannak hamvak, azaz szerinte ezzel a téma lezárva. Az van, hogy semmi késztetést nem érzek, hogy foglalkozzam ezzel a dologgal. Valaki, akinek ez igazán fontos, magára vállalhatná a családból, mert ha rajtam múlik…
Viri meglépett. Múlt vasárnap elcsavarogtak és Pákó egyedül jött haza. Sajnálom. Még remélem, hogy visszajön hozzánk.Nem tudjuk megkeresni, mert csütörtökön (mármint múlt csütörtökön, 16-án) az autóm bemondta az unalmast és én is pontosan ugyanezt tettem (gyalog nem indulok el megkeresni, mert… maradjunk annyiban, hogy Miksivel nem egy álom a kirándulás). Szóval azóta nincs autóm, itthon vagyunk. Kezdek belejönni: házhozszállíttatom, amire szükségünk van és kiderült, hogy így sokkal tudatosabb vásárló vagyok, mint személyesen :) Nincs az a meglátni és megszeretni típusú kocsiba dobálás és a gyerekek is lecsúsznak a lehetőségről, hogy egy csomó szép csomagolású de teljesen fölösleges holmiért könyöröghessenek. Mivel listából dolgoztam, elfelejtettem édességet és sósságot rendelni, ami szintén jó hír, mert így maradnak a magok, a gyümölcsök és a házi készítésű mindenféle.
És elkezdtem intézni a honlapot is (FYI: ViMiZo, rád hivatkoztam), most már csak meg kéne tölteni tartalommal :)
Miksi szótagokat mond. Minden szóból egy szótagot, beépített randomizálóval, ami azt jelenti, hogy nem mindig az első szótagot mondja, hanem mindig mást. Úgyhogy akkor tudom, hogy mit akar, ha rámutat vagy sikerül élesítenie a telepatikus adó-vevőnket.
Blankival voltunk az oviban, hogy egy kicsit megnézzék egymást maguknak ő meg az óvónénik. Játszottak főzést és mosogatást, rajzolt is, mesélt is. Látszott, hogy jól érzi magát. Eddig, ha oviról volt szó, azt mondta, hogy ő nem lesz ovis se meg iskolás se, bár iskolás néha igen, azóta viszont nagyon várja az ovit. Kérdezte, hogy mikor megy oviba, mondtam, hogy ősszel, amikor vége lesz a nyárnak, amikor elkezdenek sárgulni a levelek. Úgyhogy most időnként odajön hozzám, és tájékoztat, hogy úgy látja, mintha sárgulnának a levelek… Így megy ez :)
Nincs Trackback
URL: http://prante.hu/blog/2009/04/kedves-naplom/trackback/
17 hozzászólás
A képeken azonban látszik, hogy nagy élet van nálatok:-)
Jó ez a házhozszállítós, én is nagyon bírom. Azért meg hogy ki se mozdultok nagyon irigyellek! Életem legtartalmasabb 6 hete volt a télen, amikor bárányhimlő miatt beszorultunk a gyerekekkel… alig várom már a szünetet.
Szétszórás-ügyben csak ámulok a családodon: nem is cseszegetnek, hogy intézd már? De jó neked…
Hát… szerintem ráérsz akkor tenni valamit, ha már késztetést érzel.
Egyébként most azt jutott eszembe, hogy mi lenne, ha ültetnél egy fát, és a neki ásott gödörbe, a fa alá tennéd a hamvakat, akár edénykével együtt?
Hm, nem jó a bloggered órája. Nálam pont éjfél van (nahát..) ő meg 11 órát ír.
Édesapám hamvai 4 évig laktak itthon, mire megtaláltam azt a helyet, ahová és azt az időpontot, amikor. Szóval majd csak eljön az ideje és a mikéntje nálatok is.
Merci, azért gondold végig, hogy mivel jár ez a lezáratlanság, hátha van valami olyan teher rajtad, ami nem is tudatosul, csak nyom, észrevétlenül. Sztem jó volna még most tavasszal, és semmiképpen sem megvárni az őszt.
Én nem tudok és nem is akarok neked okosságot mondani a szórással kapcsolatban. Az biztos, hogy ahogy macsek is írta, én nem csinálnék gondot belőle, ha x ideig még a közelemben lennének a hamvak és csak akkor tennék lépéseket, ha már megtéveszthetetlenül érezném a “mikor” és “hova” kérdésekre a választ. Mert ugye ha szórsz, most csak azért, hogy ez is le legyen zárva, nem biztos, hogy azt teszed, amit majd egy idő után is tennél és ez elég véglegesnek mondható…. Én legalibb is így látom illetve ha én lennék ebben a helyzetben, így gondolnám….azt hiszem.
Szia,
jó volt újra olvasni a soraidat, már hiányoltam nagyon hogy nem írsz rólatok.Bár a képeken látszott, hogy jól érzitek magatokat és minden rendben.Én a tudatossághoz szeretnék hozzá szólni…Rájöttem, hogy úgy spórolhatunk ha tudatosan elkerülöm ezeket a helyeket.Ezért Peti egyedül megy bevásárolni a hipermarketekbe és csak azt veszi meg ami a listán van.:)bevezettem azt is ,hogy nasi csak hétvégeken van.A gyerekek kizárólag kekszet akartak enni, ezért ezt láttam a jobb megoldásnak.
Üdv, Vera
A hamvakkal kapcsolatban tedd azt amit a legjobbnak érzel.Nem kell másoknak megfeleni ebből a szempontból sem.Már rájöttem egy ideje mióta itthon vagyok a gyerekekkel, hogy úgy kell tennem ami nekünk, nekem a legjobb.A döntéseiméert nekem, nekünk kell vállalni a felelősséget, más hiába ad tanácsot a felelősség mindig az enyém , miénk marad.
Üdv, Vera
Fura én amikor apám hanvait láttam, fogtam, gondoltam rá… egyértelműen éreztem, hogy ezek csak hamvak, ez nem ő, hogy hol van eltemetve vag nem nem is lényeges. Ez olyan nagyn egyértelmű érzés a mai napig bennem, hogy ennek nincs jelentősége. Hogy hol van mos a lelke, hogy bennem ő hol van ez sokkal hangsúlyosabb. Nem tudom
Nagyon aranyos Blanki ;)
megnyugtattál, köszi, hogy megírtad
néha – nagyon ritkán – meg-megemlítik, de ez nagyon messze van a cseszegetéstől :)
részemről nem érzek lezáratlanságot, inkább csak zavar és elsősorban azért, mert úgy érzem, van egy ilyen elvárás velem szemben, aminek nem tudom, hogy meg akarok-e és meg tudok-e felelni. Másrészt mégis van valami lezáratlanság érzésem Flórával kapcsolatban, de ez nem olyasmi, amit a hamvak elhelyezése megoldana…
Értem. Lehet, hogy segítene, ha kitalálnál valami igazán saját utat. A faültetés – hm – ezt én túl veszélyesnek tartom. Minden kertbe engedett fa már eleve egy külön történet, és ha még hozzá is csatolunk más történeteket, egy adott pillanatban eltévedhet az ember az árnyéka alatt. Emlékszel, amikor írtad, hogy érzed a jelenlétüket, és azt is, ahogyan távolodnak? Lehet, hogy figyelned kéne, nem érzed-e meg ugyanígy mi a teendő. Blankit meg Miksit két-három napig ha átvállalná valaki,az segíthetne, nem?
Blanki egyáltalán nem akar mostanában máshol aludni. Nincs az a csábítás, ami elég lenne ahhoz, hogy egy éjszakát máshol töltsön. Gondolom majd elmúlik ez is, ha rájön, hogy nem kell vigyáznunk egymásra.
A faültetésen már túl vagyunk. Az utóbbi években mindenkinek ültettünk fát: apa egy platánt választott, az volt az első fánk, a gyerekeknek szelídgesztenyét ültettünk amikor Miksi született, nekem pedig van egy hársat.
Szia csetten, reggel olvastam a kommentedet, és azóta folyton eszembe jut ez a két mondtad a fákról, nem is értem miért, hát persze, hogy a kert fáinak története van, de mégis az az érzés maradt bennem, ahogy egy kisgyerek várja a mese folytatását. Milyen története van? Hogy lehet eltévedni az árnyéka alatt?
valahogy így vagyok vele én is… majd kialakul
meg azt is gondolom, hogy ha eddig nem volt sürgető, akkor most már nincs okom elkapkodni