PRANTÉ

Ilyen összefoglalást is szoktam csinálni bár eddig nem került be a blogba ilyen formában.

Az év eleje kisbabázással telt. Miksó már jár, sőt, próbál szaladni is, de azért ha nagyon kell sietni, akkor még négykézlábra ereszkedik. Mindent eszik – amit adok neki :) és máris pontosan tudja, hogy mik a gyenge pontjaim. Például, hogy kiakadok attól, ha rátenyerel a klaviatúrára miközben írok :)

Időrendben az első igazán fontos történés, ami egyből eszembe jut a visszatekintés kapcsán, a májusi shaumbra hétvége volt (a link két nap összes üzenetének átirata). Ennek a hatását még mindig nem látom tisztán. Csodálatosan éreztem magam és éreztem, hogy valami elkezdődött. A várandósság és a szülés alatt olyan kapuk nyíltak meg, amikről fogalmam sem volt. Kicsit szomorú vagyok, hogy ezek a kinyílások nem tudatosan történtek, tehát nem tudom felidézni, hogy á, igen, azon a napon, amikor ez meg az történt… Még nem adtam fel, de eddigi próbálkozásaim nem jártak sikerrel. Csak azt tudom, hogy valamikor a szülés előtt vagy közben történt valami, ami után gond nélkül tudtam magammal kommunikálni. De ez úgy történt, hogy nem volt bennem semmilyen ünneplés vagy ujjongás, hogy hű de jó, végre, hanem mint a világ legtermészetesebb dolgát csináltam, mint a légzést vagy az emésztést. Aki elolvassa azt a linket (a shaumbrás hétvégéről), az talán kap valami képet arról, hogy miért volt olyan szép és jó és fontos az a két nap.

Most kéretik az öveket becsatolni! Én szóltam :) A felsőbb én integrálása korábban olyan elvont dolog volt, ami csak mint távoli lehetőség merült fel. Semmi realitását nem láttam – volna, ha valaha eszembe jutott volna, hogy ez egyáltalán megtörténhet. Aztán persze olvastam erről, de nem mondhatnám, hogy megérintett a téma, simán elsiklottam felette, nem is értettem, hogy ez mire lenne jó. A felsőbb én az felsőbb én, én meg, a kis problémáimmal, félelmeimmel itt vagyok lenn, hát mi közünk nekünk egymáshoz, azon kívül, hogy nem tudok semmit arról, amit ő kitalál, hogy nekem a lehető legjobb legyen (ráadásul akkoriban úgy láttam, hogy évekbe telik, mire rájövök, hogy tényleg úgy volt a legjobb, ahogy volt, de ez más tészta). Szóval ÉN, egész máshol voltam mint én és ez annyira természetes és magától értetődő volt. Ezen a hétvégén azonban kaptam egy kis kóstolót abból, hogy milyen az, amikor MI együtt vagyunk és én mondom meg, hogy mi van és mi hogy működik. Mert a fizikai világot csak én ismerem és azért vagyok itt, hogy erről tapasztalatokat szerezzek, hogy ezen tapasztalatok alapján kideríthessem, hogy ki vagyok ÉN. Ez közvetlenül a Kuthumi csatornázás után történt. Azt az ebédszünetet a legkedvesebb emlékeim között örzöm :) A következő fontos történés az volt, amikor Dóri elkezdte a Saint Germain közvetítéseket júniusban. Ezek az üzenetek aztán felgyorsították a folyamatot. Hirtelen sok mindent megértettem, amit addig csak elfogadtam. Még kevés tapasztalatom volt, de lendületet kaptam és fogalmi magyarázatokat, hasonlatokat, metaforákat és szimbólumokat, amik segítettek helyükre tennem mindazt, ami történt velem és a továbbiakban is sokat segítettek.  Ezután a nyár és az ősz a kreativitás jegyében telt el. Próbálgattam magam, tanfolyamra mentem és nagyon élveztem, mindamellett nem éreztem átütő változást. A fotózás folytatódott, de nem látom, hogy bármi megváltozott volna a képeimet illetően csak azért, mert elméleti síkon is foglalkoztam a kreativitás kérdésével. Bár egy kívülálló ezt talán jobban meg tudja ítélni. Nekem a fényképezés csak úgy jön. Amikor kedvem van előveszem a gépet és bármit lefényképezek, ami megérint. Kint vagy bent, ember, tárgy vagy táj, mindegy.

Arról, hogy a november és azon belül is november 18 milyen változásokat hozott, már sokat írtam. Arról, hogy hogy értettem meg sok mindent a halálról és magamról. Hogy ezek a felismerések hogyan változtatták meg az életem és hogy miért érzem magam ilyen csodálatosan, amikor a társadalmi elvárás az lenne, hogy szörnyen érezzem magam :) Azt mondom: a társadalmi elvárás monnyon le! Csak a baj van vele… :) De a viccet félretéve, felvállalni, hogy az a mód, ahogy én érzem, gondolom és feldolgozom a dolgokat talán eltér attól, ahogy a legtöbb ember csinálja, de nekem akkor is így a legjobb. Akkor is úgy éreztem és most is úgy érzem, hogy minden tökéletes rendben volt és van. És ez a tudat, ennek a megélése és beépülése, talán életem legfontosabb felismerése.

Így, első nekifutásra ezek jutottak eszembe. Jöhet az új év! :) Boldogot, nektek is :)

De ma még jövök ám! :)