3-18 éves korig minden gyereknek…

Talán tudtátok, talán nem (forrás):

Ingyenes balesetbiztosítás 3 éves kortól 18 éves korig
2008. október 13. hétfő 10:30
Magyarországon 3 éves korától 18 éves koráig minden gyermek ingyenes balesetbiztosításban részesül, de a szülők többsége nem tud róla!

Felhívjuk a szülők figyelmét, hogy a Magyar Állam nevében a Magyar Köztársaság Pénzügyminisztere 2006. december 27-én 3 évre szóló szerződést kötött a Generali-Providencia Biztosítóval annak érdekében, hogy az általános gyermek- és ifjúsági balesetbiztosításról szóló 119/2003. sz. Kormányrendeletnek megfelelően biztosított korosztály tagjai a 3. életévük betöltésének napjától 18. életévük betöltésének napjáig államilag finanszírozott biztosítási védelemben részesüljenek.

Az általános balesetbiztosítási szolgáltatás automatikusan jár, független az óvodától, iskolától, nincs szükség semmilyen szerződéskötésre.

Ez a biztosítási forma 2003. augusztus 31.-óta van érvénybe, eddig több százmillió forintot vettek fel az együttbiztosításban résztvevő biztosítók. 2007. január 1-jétől csak a Generali-Providencia Biztosító Zrt.-nél történik kárrendezés. Ismereteink szerint 2008-ban 350 millió forint költségvetési támogatás került be a kockázati alapjukba.

Szülők jelezték, hogy az óvodák, iskolák egy része arra kötelezi őket, hogy fizessenek be 600-10 000 forint összegű kiegészítő balesetbiztosítási díjat, akkor megemelkedik a kifizetésre kerülő biztosítási összeg. Ez nem igaz! Ez félrevezető üzleti magatartás. Az általános gyermek és ifjúsági biztosítást nem lehet kiegészíteni, sem többszörözni. Ha a szülők kifizetnek valamilyen csoportos gyermek vagy tanulói biztosítást az óvodában, iskolában, kollégiumban, akkor két egymástó független biztosításuk van, vagyis egy sajnálatos baleset után kétszer vehetik fel a biztosítási összeget.

Szülők panaszolják azt is, hogy óvodai, iskolai baleset esetén lebeszélik őket a biztosítás esemény bejelentéséről, illetve a biztosítási összeg felvételéről, hogy ne rontsák az intézmény baleseti statisztikáját. Ha szülők nem ismerik, vagy nem veszik igénybe az Állam által finanszírozott balesetbiztosítást, akkor az állami támogatás a biztosítónál marad.

A biztosítási esemény bekövetkezése esetén a biztosító az alábbiakban meghatározott mértékű szolgáltatást teljesíti:
Baleseti halál: 200 000 Ft biztosítási összeg
Csonttörés, csontrepedés: 3 000 Ft biztosítási összeg
Maradandó egészségkárosodás (rokkantság):
amennyiben a rokkantság foka 1-9%: 3 000 Ft
amennyiben a rokkantság foka 10-29%: 50 000 Ft
amennyiben a rokkantság foka 30-100%: 300 000 Ft biztosítási összegnek a rokkantság fokával megegyező százaléka

A baleset: a biztosított akaratától független, olyan hirtelen fellépő külső behatás melynek következtében a biztosított a baleset megtörténtétől számított egy éven belül meghal, vagy két éven belül az e mellékletben meghatározott állandó egészségkárosodást vagy múlékony sérülést (csonttörést) szenved.

Jelen feltételek szempontjából sajnálatos balesetnek minősülnek a gyermekbénulás, kullancscsípés következtében kialakuló agyburok- vagy/és agyvelőgyulladás, veszettség, valamint tetanuszfertőzés is.

Kiadó: Magyarországi Szülők Országos Egyesülete

Nincs Trackback

URL: http://prante.hu/blog/2008/11/3-18-eves-korig-minden-gyereknek/trackback/

7 hozzászólás

  1. anikó

    Merci, borzasztó nehéz a sötét alapon világos betűket olvasni, pedig mégcsak nem is vagyok szemüveges.
    Itt a komment mezőben meg a betűk mérete olyan kicsi, hogy szinte olvashatatlan.
    Persze lehet, hogy ez csak nekem okoz gondot…

    Posted 2008 november 24. hétfő at 13:07 | Permalink | Válasz
  2. z:-)

    en szerettem nagyon az elsö valtozatot a vilagos alapon fekete betuket, olyan szep es letisztult volt…

    Posted 2008 november 24. hétfő at 15:49 | Permalink | Válasz
  3. azt a fotókkal nagyon szerettem, ha megint lesz kedvem fotózni, visszatérek ahhoz. Ez egy kicsit talán túl csapongó a mostani hangulatomhoz, de még nem találtam meg az igazit

    Posted 2008 november 24. hétfő at 16:18 | Permalink | Válasz
  4. shona

    Ezt bizony, jó lenne, ha tudná minden szülő. Anno, mikor általános iskolásak voltak a gyerekeim, egyiknek valamilyen törése volt, és engem akartak futtatni mindenféle azonosító számért. Ugyanakkor hozzátette az iskolatitkár, hogy nekik is megvan valahol, de nem ér rá előkeresni. (Ezért én vagyek ki szabadságot, menjek a biztosítóhoz, szerezzem meg a gyerek azonosítószámát, küldjem be az iskolába, utána a kitöltött papírokkal egy ismételt szabadság keretében jelenjek meg a biztosítónál. és akkor még nem számlára küldték az összeget, hanem egy másik alkalommal a pénztárnál vehettem fel. Ezek szerint azóta másként működik, csak éppen az ismeret hiányzik mögüle)

    MInden év elején kapunk tájékoztatást, de furcsa módon sosem a GEneralitól, hanem újabb és újabb biztosítók rabolták az idönket. A Generali ismertetése valahogy mindig kimaradt.

    Posted 2008 november 24. hétfő at 19:43 | Permalink | Válasz
  5. Szóval ez automatikusan van? Nem lehet, hogy erről azért nem tudnak az emberek, mert nem értesítik erről őket?
    Nekem a nagyobbik fiam 4 éves…szóval ő már egy éve biztosított. Erre vonatkozó linked van Merci?
    Én köszönöm a felvilágosítást, én ezt nem tudtam.
    Olvastam az egész blogod. Az erő Veled van!

    Posted 2008 november 25. kedd at 10:19 | Permalink | Válasz
  6. betettem a forrás linkjét a posztba is, köszi, hogy szóltál:
    http://www.mszoe.hu/index.php?oldal=alap.php&id=107&v=marad&fid=79&hol=jobb

    Posted 2008 november 25. kedd at 10:25 | Permalink | Válasz
  7. Mi is beugrottunk tavaly a csapdába. Fizettünk másik biztosítónak. Aztán a nyáron több gyerek is kórházba került, erre járt volna pénz a szülőknek. A biztosító embere húzta a dolgot, hitegette a szülőket, mindaddig míg az meg nem fenyegette, hogy ha ő nem segít, akkor a főnökéhez fog fordulni, vagy az országos központjukhoz. Erre!! Hihetetlen!!! Azt találta ki a pasi, hogy az anyuka mondjon egy összeget, amelyet szeretne, hogy átutaljanak a számlájára!!!!???!!
    Szerintem a befizetett pénzt elsikkasztotta, talán nem is volt kötvényük a gyerekeknek. Az óvóda szerint a kötvényt nem adhatják ki, az az óvodában kell, hogy maradjon.
    Mindenesetre idén nem választottam plusz csomagot és érdekes módon, most közölték velem azt amit tavaly elfelejtettek, hogy akkor is alá kell írnom a nyomtatványt, csak a plusz befizetett összeg helyét húzzam ki, így is érvényes. Nahát! Érdekes?!?! És egyben felháborító.
    Szerintem is az a baj, hogy erről kevesen tudunk!

    Posted 2008 november 29. szombat at 23:37 | Permalink | Válasz

Szólj hozzá!

Az email címed soha senkivel nem osztom meg. A kötelező mezőket * jelöli.

*
*