Szombaton elmentem az árnikába, ami nem is volt olyan egszerű, mint reméltem, de úgy látszik a tájékozódó képességem nincs a toppon. Nagyon vártam ezt a napot, mert egyszerűen itthon nem tudok (nem merek) leülni festeni, mert az elmélyüléshez nyugalom kell és hasznos az egyedüllét és a zavartalanság, (és mert még mindig tele vagyok gátlásokkal ez ügyben). Ez a hétvégi délelőtti megoldás viszont minden szempontból megfelelt, egyrészt, mert ilyenkor apa ráér, a gyerekek örülnek, hogy csak velük foglalkozik (amúgy is üdítő változatosság lehet számukra, hogy pár órán át nem az én megszokott és folyamatos hülyeségeimet hallhatják) és én is örülök, mert ilyenkor a lányok szüntelen csacsogása kellemes emlékké válik és végre valami olyasmit csinálhatok, aminek száz százalékosan átadhatom magam. Ja, Miksa. Nos, Miksó imád az apjával lenni. Ez a felismerés kellemes meglepetés volt számunkra. Anno a lányok is örültek, amikor hazajött és szívesen játszottak vele, de azért ha lehetett választani, mindig inkább velem szerettek volna lenni. Ezzel szemben attól a pillanattól kezdve, hogy Miksi meghallja az apja hangját, én el vagyok engedve és csak apa kell. Még szopizás közben is elszalad. Elképesztő és megnyugtató. Továbbá el is tudja altatni, de ez most mellékszál.
Vissza a festéshez. Az árnika egy családi házban lakoz, amit én imádok. Sokkal barátságosabb meg hangulatosabb, mint az átlag kultúrházak. Szeretem, hogy rendes konyha van és fürdőszoba meg minden. Ez a kurzus az egyik félszobában zajlott. Ezúttal összesen hatan voltunk, vegyes mindenféle habitusú nők (ebből négyen waldorfovis anyukák). Szimpatikusak és kedvesek. Már ezért érdemes volt odamenni. Először ismerkedésképpen mindenki festett egy képet. Annyit beszéltünk meg előtte, hogy mindenki próbálgassa a színeket, figyeljük hogy folynak össze a színek maguktól és mi történik, ha mi keverjük őket össze. Érezzük kölcsönhatásunkat a színekkel, az ecsettel, a papírral és a vízzel.
Teljesen átáztattuk a papírt szivaccsal, majd felitattuk a felesleges vizet, aztán vizes festékkel meg vizes ecsettel festettünk. Persze, hogy kinek mi a vizes az szubjektív, mint utóbb kiderült. Gondoltam, ha ősz, akkor legyen sárga és belemártottam a vizes ecsetet a napsárgába. Ez az a meleg, mély erős sárga szín, kb mint a kúpvirág szirmai ott a kép jobb felső negyedében.
Na, amikor ez a szín megjelent az üres lapon, én majdnem infarktust kaptam, annyira bántott. Annyira erős volt és hivalkodó és olyan sok. Olyan volt, mint egy elektromos kisülés. Úgyhogy gyorsan bevizeztem az ecsetet és elkezdtem kihalványítani azt a lángoló foltot a szép fehér papíron. A folytatás, a képet nézve eléggé nyilvánvaló: ebben a hangnemben folytattam. Nagyon jó volt. Igaz, semmi köze az őszhöz, de nekem nagyon jólesett.
Amikor mindenki kész lett, felálltunk és körbejárva megnéztük a festményeket és mindenki elmondhatta mit miért hogyan vagy amit akart. Ez a rész is jó volt, meg az, hogy felálltam és megnéztem a képet egy másik nézőpontból és ez egészen új érzéseket hozott. Nagyon szerettem azt a képet, leginkább a félszeg tini szerelmére hasonlít, amikor még nem tudni, hogy ez az-e.
Pár perc szünet után kaptunk új papírt és mindenki eldönthette, hogy milyen irányba szeretne továbblépni, ha egyáltalán. Mivel annyira kikészültem attól az erős sárgától (meg utána minden színtől, amikor először, hirtelen teljes erőből megjelent a papíron), gondoltam, nekem jó lesz, ha kicsit barátkozom az erősebb színekkel és több tudatosságot viszek a festésbe és megpróbálok igazi őszi színeket kikeverni.
Ez lett:
Bátornak lenni is jó érzés volt, de tény, hogy az akarat sokat rontott az élményen. Gyakran volt az az érzésem, hogy a végén semmi nem lesz, csak egy nagy szürkésbarna paca és hogy jaj mit fogok ezzel a hihetetlen kék izével kezdeni itt a lap közepén, és így tovább… Aztán végül többször is átalakult az egész, mire úgy éreztem, hogy elég volt, többet nem akarok foglalkozni vele. Ez a kép is nagyon tetszett más nézőpontból. Kicsit olyan volt, mintha nem is én festettem volna.
Kár, hogy nem tudom megmutatni egyből mindkét képet a szöveggel együtt, de ez van. Azért igyekszem még a következő alkalom előtt elhozni, mert nagyon szeretném újra látni őket, kíváncsi vagyok milyen érzéseket hoz majd, hogy jobban fognak-e tetszeni vagy kevésbé meg egyáltalán.
Nincs Trackback
URL: http://prante.hu/blog/2008/09/festettem/trackback/
8 hozzászólás
Tényleg jó lett volna most látni is őket…
Most kíváncsi maradtam.:)))
come back baby, come back :)
Hú, de jó olvasni az érzéseidet festés közben. Már jópárszor festettem ezzel a technikával, és mindig azt éreztem, hogy “akarok”. És persze élveztem, de a végeredménnyel nem voltam elégedett sosem. Még jó, hogy az osztálytanító mondta, hogy a folyamat a fontos. Bár nem tudom, hogy azt egyáltalán “jól” csináltam-e… Eh….
szerintem csak jól lehet csinálni… nem is tudom, én előtte valahogy azt hittem(?) vagy gondoltam (?), hogy akkor esik jól nekem, ha nem annyira akarom, mint inkább csak hagyom, hogy olyan legyen, amilyen lenni akar. De már nem vagyok benne biztos… :)
Hű, ez nagyon izgalmas :) Várom én is képeket :) Nagyon jó, hogy bele tudtál kezdeni egy ilyenbe! Meglepődtem azon, hogy a papírt először eláztattátok – ezt nem gondoltam, hogy így kell. És a vízfesték az azt a vízfestéek jelenti, amit az iskolában is használtunk, vagy van ennek valami porfesszionálisabb változata is?
Mi azt a festéket használtuk, amit a waldorf ovodákban és iskolákban is használnak a gyerekek, úgy hívják, hogy Stockmar, de ha ez nincs, lehet használni Van Gogh vízfestéket is, asszonta. Ezeknek a hivatalos neve akvarell festék :)
Ezt az olasz festésterapeutával csináltátok? arra én is szerettem volna elmenni :-( 2000-ben Velencében én is jártam terápiás festéskurzusra (és nem jut eszembe a tanárnő neve, brrr), nagyon érdekes volt fordított technikával is festeni – kihagyni a foltokat az égen a csillagoknak például, meg megpróbálni szárazon ugyanazt a hatást elérni, mint ezzel a vizessel – hű, hát nem volt könnyű. Jó sokat tanul az ember magáról egy-egy festés alkalmával… Izgatottan várom a következő képeket.
Most nem azon voltam.
Itt: http://www.aranyarnika.hu/muveszeti_foglalkozasok_kurzusok.pdf mind a kettő fel van sorolva, én a felsőn voltam. Úgy döntöttünk, hogy a december messze van, ezért havonta fogunk találkozni :)
A másodikra, ami alul van, szintén fogok menni, de jó hírem van, annak az előkészítője novemberben lesz, az olasz festésterapeuta pedig majd júliusban jön, nem csúsztál le semmiről :)