Adós maradtam annak a tortának a receptjével, amit Floresz végül elvitt az oviba, a szülinapját megünneplendő. Előre kell – dehogy kell, de mégis – bocsátanom, hogy én nem tudom ezt a fajta tésztát elkészíteni. Nyugodtan mondhatom, hogy még soha nem sikerült, pedig azért próbálkoztam már egy párszor. Az ovónéni utólag elmesélte, hogy habár a gyerekeknek kanállal kellett kiszedni a formából a süteményt, azért (épp azért?) nagyon izlett mindenkinek és egy morzsa sem maradt. Ja, igen, azért idézőjeles, mert szerintem ez nem torta. Elvégre nem attól lesz egy sütiből torta, hogy kerek…
.
Mandulás-meggyes torta
30 dkg bio tönkölyliszt
1 tk szódabikarbóna
15 dkg puha bio margarin/vaj
10 + 5 dkg barna cukor
75 dkg meggy (ez most befőttből, de frissből is lehet, meg cseresznyéből is)
2 ek rizsliszt (keményítővel helyettesíthető)
3,7 dl meggylé
10 dkg tört vagy szeletelt mandulaA lisztből, szódabikarbónából, vajból és 10 dkg cukorból gyors mozdulatokkal tésztát gyúrok és folpackba csomagolva, egy órára beteszema hűtőbe.
Közben a meggyet lecsöpögtetem, kimagozom. A meggylét felforralom majd lehúzom a tűzről. A rizslisztet összekeverem a maradék cukorral és öt evőkanál meggylével, csomómentesre keverem és beleöntöm a forró gyümölcslébe. Beleborítom a meggyet is és folyamatosan kevergetve még 1 percig főzöm, aztán hagyom kihűlni.
Előmelegítem a sütőt 200 fokra.
A tészta harmadát kinyújtom és kibélelek vele egy 24 centis kivajazott formát (ez ilyen hullámos szélű lapos holmi, amit a quiche-hez is használok) – az oldalát is. Megszurkálom az alját és 20 perc alatt félkészre sütöm.
Kicsit hagyom hűlni, majd beleöntöm a meggyes krémet, megszórom mandulával és a maradék tésztából valami díszítést intézek a tetejére (ez lehet rács, szívecskék, koronák, ízlés dolga). (Ezt meg lehet megkenni tojás sárgájával, ha úgy tetszik)
25 percig sütöm, aztán legalább 4 órát – nekem egy éjszakát – pihen mielőtt legközelebb hozzányúlok.
.
