PRANTÉ

Nem mostanában történt, csak eddig nem volt érkezésem dokumentálni. Pár fotón már feltűnt ugyan, de nem feltűnően. A konyhasziget valójában abban a pillanatban lett teljes, amikor rákerült a márványlap. Érdekes, de annak ellenére, hogy a konyhámban sok olyan kütyü van, ami többe került (és kevesebb hasznát veszem), a márványlap mégis sokkal inkább a luxus érintése számomra, mint bármi más. Annak ellenére, hogy funkcióját tekintve nagyon is fizikai munkához kapcsolódik: a tésztagyúráshoz. Persze, az sem elhanyagolható tény, hogy a márványlap gyönyörű. Eddig, ha arról olvastam, hogy a márvány – és minden természetes kő – él, csak legyintettem, persze, tudjuk, hogy él, de ez valójában nem sokat jelentett. Most viszont azt tapasztalom, hogy nem tudok elmenni mellette anélkül, hogy végig ne simítsam (vagy ha ehhez kevés rajta a szabad felület, akkor legalább megérintsem).

Aztán amikor ma délután elkezdtem rákészülni a fotózásra azon gondolkodtam, hogy rendet csináljak-e a fotó kedvéért, vagy hagyjak mindent úgy, ahogy van. Az egyetlen lehetséges választ: az arany középutat választottam, mivel a tökéletes rend nem az én világom, a sterilitás számomra nem járható út. A konyhában kell, hogy legyen élet, a minimalizmus mások játéka. Viszont mégsem hagyhattam úgy, ahogy volt, mert akkor pont a lényeg, a márvány, nem látszódott volna.

Ennyi bevezető után, íme ő:

.