pranté fotók, stb.

Húsleves

2007 január 1
konyha

Mint írtam, szereti a leveseket, de az abszolut kedvence a húsleves, amit ő főz meg. Kb 16 óra alatt készül el. A mennyiségek hozzávetőlegesek, mert a hús mennyiségétől függ, hogy mennyi zöldséget tesz bele. Meg mert annyi húst meg zöldséget kell venni, amennyi még belefér a legnagyobb fazékba a többi hozzávalóval együtt és marad még hely egy kis lének is. Az alábbi receptbe kerülhet még pulykanyak és/vagy velőscsont is. Elvileg egy kevés kelkáposzta is megy bele, de basszus, fejeskáposztát vettem, úgyhogy ez most nem volt, de ahhoz is van egy jó kis leveses receptem. Szal, ez hol így készül, hol úgy. Az ő reszortja megvenni a húst, mert azt is szereti csinálni. Nem kell aggódni a nagy hátszín darab miatt, a maradék főtt hús mellé meggyszószt gyártunk és főtt krumplival megesszük egy későbbi napon. Ha marad lé, azt mindenféle adagokban lefagyasztom. Nos tehát:

Húsleves

puha hátszín
sárgarépa (kb másfélszerese annak, amennyit józan ésszel elégnek hiszel)
gyökér
zeller
karalábé
vöröshagyma
krumpli
só, egész fekete bors, egész köménymag, szerecsendió reszelék

A húst megmosta és beletette a nagy fazékba, felöntötte vízzel és takarékon elkezdte melengetni. A keletkező habot leszedi, hogy semennyi se maradjon, majd beleteszi az egészben hagyott vagy max nagyjából feldarabolt zöldségeket – a krumpli kivételével. A vöröshagymán hagy egy réteg vörös réteget, mert szép színt ad a levesnek. Fűszerezi és vaslapon, a lehető legkisebb gázrózsa legkisebb lángján elkezdi főzni. Ezt általában éjszakára időzíti, úgyse kell hozzányúlni és el van magában. Reggel beletesszük a krumplit és adunk még neki annyi időt, amíg az is megfő. És kész.

hozzászólás (0)


Még nincsenek hozzászólások.

a te hozzászólásod